Szarajevó börtönnel fenyegeti a zsoldosokat

InfoRádió / MTI
2014. június 25. 14:01
Bosznia-Hercegovina tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatja a külföldi hadszíntéren harcoló boszniai zsoldosokat - számolt be róla szerdán a szarajevói sajtó.

A SlobodnaBosna.ba című portál tájékoztatása szerint mostantól hivatalosan is bűncselekménynek tekintik azt, ha az ország állampolgára külföldi összecsapásokban vesz részt az adott ország katonai, félkatonai vagy félrendőri erőinek oldalán.

A döntés közvetlen oka, hogy a szíriai összecsapásokban bizonyítottan több tucat bosznia-hercegovinai ember harcol a szélsőséges iszlám szervezetek soraiban.

A Dnevni Avaz című napilap információi szerint legalább 80 boszniai harcos vett részt a szíriai háborúban, a feltételezések szerint közülük húszan életüket vesztették, míg körülbelül negyvenen már visszatértek Bosznia-Hercegovinába.

A zsoldosok mellett öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők azok, akik katonai vagy félkatonai alakulatokat szerveznek külföldi harcokra, illetve felkészítik, kiképzik az önkénteseket. Továbbá négy évre ítélhetők azok, akik nyilvánosan vagy a médián keresztül a külföldi harcokban való részvételt népszerűsítik - írja a Dnevni Avaz.