Zaharie Shah kapitányt, a rejtélyes körülmények között eltűnt MH370-es maláj járat parancsnokát feddhetetlen profiként írták le, a nyomozók most mégis kezdenek arra gyanakodni, hogy ő lehet a kulcsfigura az eredetileg Pekingbe tartó és szinte bizonyosan az óceánba zuhant utasszállító eltűnésében.
A rendőrség egy olyan útvonalat fedezett fel a pilóta otthoni szimulátorán, amely egy távoli, indiai óceáni szigetre vezetett. Ezt az útvonalat a gép március 8-i eltűnése előtt törölték, de a nyomozók, akik lefoglalták a számítógépet, mégis a nyomára bukkantak.
A maláj Boeing 777-es eltűnése a repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye - több, mint 3 hónapja tűnt el a gép a radarokról, de még mindig nem tudni, hogy hol ért véget az útja.
A nyomozók fokozatosan kizártak más gyanúsítottakat és lehetséges okokat és egyre inkább Zaharie kapitányra összpontosítanak - jegyzi meg a Telegraph című lap.
Légügyi és bűnügyi nyomozók - köztük brit szakértők - eddig nem találtak technikai hibára utaló nyomot, ami magyarázatot adhatna a gép eltűnésére.
Az utasok és a személyzet átvilágítása sem hozott a felszínre olyan bizonyítékot vagy indítékot, amely alapján másokat lehetne gyanúsítani a gép elrablásával vagy szabotázzsal.
A kapitányra már az eltűnés utáni héten ráterelődött a gyanú, miközben a kínai kormány nagy nyomást fejtett ki Malajziára, hogy magyarázza meg, mi történhetett. A gépen utazó 227 utas közül 150 kínai állampolgár volt.
Pénteken a maláj közlekedési miniszter közölte, hogy egy új területet vizsgálnak át az Indiai-Óceán déli részén.
Név nélkül nyilatkozó nyomozók vasárnap erősítették meg a Telegraphnak, hogy a kapitány szimulátorán egy olyan útvonal volt, amellyel azt gyakorolta, hogyan landoljon egy távoli sziget rövid leszállópályáján.
Egyelőre azonban az sem bizonyított, hogy bűncselekmény történt, így a maláj rendőrség kerüli a konkrét nyilatkozatokat.