Snowden nem akar Moszkvában nyilatkozni a Bundestag vizsgálóbizottságának

InfoRádió / MTI
2014. június 20. 23:10
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos megfigyelési programjait leleplező Edward Snowden nem kíván Moszkvában nyilatkozni az NSA-ügyet vizsgáló német parlamenti (Bundestag) bizottságnak - írta pénteken a Spiegel Online német hírportál Snowden németországi ügyvédének állásfoglalására hivatkozva.

A portál szerint az ügyvéd a Bundestag vizsgálóbizottságának küldött levelében közölte, hogy ügyfele nem tartja szükségesnek és nem is látja értelmét annak, hogy Moszkvában találkozzon a Bundestag képviselőivel.

A Spiegel szerint Edward Snowden és jogi képviselője azért jutott erre az álláspontra, mert úgy vélik, hogy egy esetleges találkozó vagy kihelyezett bizottsági meghallgatás veszélyeztetheti Snowden oroszországi menedékjogát.

Ugyanakkor az NSA volt munkatársa "írásban továbbra is hajlandó konzultálni egy esetleges tanúmeghallgatás jogi és gyakorlati kérdéseiről" - áll a levélben.

A bizottság egyik tagja, Roderich Kiesewetter, a kormányzó konzervatív CDU politikusa megerősítette a Spiegel Online értesülését. Azt mondta, hogy az új helyzetben Edward Snowden közreműködése nélkül kell feltárniuk a NSA kiszivárogtatott titkos dokumentumaiból kibontakozó ügyeket.

A vizsgálóbizottság június elején, hosszú vita után döntött arról, hogy felveszik a kapcsolatot az ideiglenes menedékjoggal Oroszországban tartózkodó informatikussal, és küldöttséget menesztenek július elején Moszkvába, hogy meghallgassák.

A kormányoldal eredetileg nem támogatta Snowden meghallgatását, az ellenzék viszont azt szorgalmazta, hogy adjanak neki menedékjogot és hallgassák meg Berlinben.

A Bundestag áprilisban állított fel vizsgálóbizottságot, a testület feladata annak megállapítása, hogy az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Ausztrália és Új-Zéland közötti, "Öt Szem" néven ismert hírszerzési együttműködés érintette-e német állampolgárok személyes adatait 2001 óta, és ha igen, akkor miként és milyen mennyiségben fürkésztek ki, elemeztek és adtak tovább ilyen adatokat, és mit tudtak minderről a német hatóságok.

Az NSA-tól 2013-ban kiszivárogtatott dokumentumokból kitűnik, hogy az NSA kiterjedt adatgyűjtő tevékenységet folytatott Németországban, és legkésőbb 2002-től megfigyelte az akkori német kancellár, Gerhard Schröder, majd 2005-től Angela Merkel kancellár mobiltelefonját. Egyedül Merkelről több mint 300 jelentés készülhetett a Snowden-féle iratokkal rendelkező sajtóorgánumok beszámolói szerint. A leleplezés feszültséget okozott a német és az amerikai kormányzat viszonyában.