Csalij szerint a tervben szó van előre hozott helyi és parlamenti választások megtartásáról, az Oroszországgal szomszédos határ ellenőrzéséről, a hatalom decentralizációjáról. Szerepel benne továbbá 100 fogoly feltételes szabadságra helyezése is.
"A terv minden elemét egy időben kell végrehajtani, és nem egymást követően" - jegyezte meg Csalij pontosítva, hogy a tervben határidők is szerepelnek. "A tervet Porosenko személyesen hozza nyilvánosságra, az elkövetkező órákban" - tette hozzá az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, aki részleteket ezzel kapcsolatban nem ismertetett.
A Der Spiegel című német hetilap értesülése szerint az ütközőövezet 10 kilométer szélességű lenne, és az fegyvermentes övezetként működne.
Pavlo Klimkin ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken telefonon megállapodott abban, hogy erőfeszítéseket tesznek a Porosenko által bejelentendő "béketerv" támogatására. Külön hangsúlyt fektetnek majd az ukrán határ hatékony ellenőrzésére - tájékoztatta erről az ukrán külügyminisztérium az UNIAN ukrán hírügynökséget.
A beszámolóból kiderült, hogy a telefonbeszélgetést az orosz fél kezdeményezte, amelynek során Lavrov gratulált Klimkinnek új tisztségéhez.