Az államfő új tisztségében először látogatott el a kelet-ukrajnai Donyeck megyébe, az oroszbarát erők fellegvárába. Szvjatohirszkban azt mondta: "Mától, június 20-tól kezdődik a tűzszünet. Június 27-ig tart majd."
Hozzátette, hogy "Ez több mint elegendő idő arra, hogy megkezdődjön a lefegyverzés, egy ütközőövezet létesüljön Orszország és Ukrajna között a határon".
Porosenko - akinek szavait az elnök internetes oldalán idézték - a továbbiakban kifejtette, hogy "az ukrán hadsereg tűzszünetet hirdet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy szükség esetén nem szállunk szembe a katonáink elleni agresszióval, mindent megteszünk államunk területének megvédése érdekében. Az ország területi egysége nem megkérdőjelezhető".
Az ukrán belügyminisztérium világhálóra feltett közleménye szerint a Porosenko által meghirdetett tűzszünet célja, hogy a kijevi hatalommal szembenállók "letehessék fegyverüket". Az ukrán államfő hangsúlyozta - írták a belügyi közleményben -, "hogy azokat, akik ezt nem teszik meg, megsemmisítik".
A kelet-ukrajnai oroszbarát erők egyik vezetője pénteken kijelentette: elutasítanak mindenfajta leszerelést, amíg a kormánycsapatok nem vonulnak vissza. "Senki sem teszi le a fegyvert, amíg területünkről nem vonják vissza teljes mértékben a (kormány-)csapatokat" - jelentette ki Valerij Bolotov az elnöki tűzszünetre reagálva.
A korábbi jelentések szerint a tűzszünettel egy időben várhatóan egy tizennégy pontos átfogó béketerv is életbe lép.
Valerij Csalij, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének helyettese pénteki sajtóértekezletén azt mondta, hogy a tervben szó van előre hozott helyi és parlamenti választásokról, az Oroszországgal szomszédos határ ellenőrzéséről, valamint a hatalom decentralizációjáról.
"A terv minden elemét egy időben kell végrehajtani, és nem egymást követően" - jegyezte meg Csalij, pontosítva, hogy a tervben határidők is szerepelnek.