Nekik nem jár kiemelt nyugdíj Romániában

InfoRádió / MTI
2014. június 18. 18:59
A román szenátus szerdán megszavazta azt a törvényt, amely szerint megvonják a kiemelt nyugdíjat azoktól a bíráktól és ügyészektől, akiket jogerősen elítélnek korrupció miatt.

A felsőházban 98 törvényhozó szavazott a törvény elfogadása mellett, egy ellenszavazat volt egy tartózkodás mellett. Romániában a bírák kiemelt nyugdíjat kapnak, ami akár a húszszorosa lehet az átlagos öregségi járandóságnak. A törvény akkor léphet hatályba, ha Traian Basescu államelnök is kihirdeti.

A román média emlékeztetett, hogy az államfőnek jogában áll egyszer visszaküldeni a parlamenthez újratárgyalás végett, de az alkotmánybíróságon is megtámadhatja a jogszabályt. A parlamenti vita során volt olyan szociáldemokrata kormánypárti honatya, aki úgy érvelt, hogy az alaptörvénybe ütközik a kiemelt nyugdíj megvonása.

A jogszabályt azonban a kormány terjesztette a parlament elé, ezzel magyarázható, hogy a törvényhozói testület az igen szavazatok ilyen magas arányával fogadta el.

Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter tavaly augusztusban - amikor a kormány beterjesztette a tervezetet - úgy nyilatkozott, hogy a román Legfelső Bírói Tanács is egyetértett a kiemelt nyugdíj megvonásával. A miniszter akkor úgy nyilatkozott, hogy a már elítélt bírákat és ügyészeket is érinti a törvény, és azért nem lehet visszamenőleges hatályúnak tekinteni, mert a már folyósított járandóságokat nem fizettetik vissza velük.

Romániában az elmúlt hónapokban több bíró és ügyész ellen is eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség, de már bírósági ítéletek is születtek hasonló ügyekben.