"Nem most kíséreltek meg először terrortámadást az ukrán gázszállító rendszer ellen" - közölte az energetikai tárca. Arszen Avakov belügyminiszter pedig közleményben tudatta, hogy a hatóságok a detonáció több lehetséges okát is vizsgálják, ezek egyike a terrorcselekmény.
Az ukrán rendőrség tájékoztatása szerint Iszkovci falutól közel egy kilométerre történt a robbanás, amelynek helyszínén hatalmas, mintegy kétszáz méteres lángcsóva volt látható.
A baleset távol van a forrongó Kelet-Ukrajnától, a hatóságok közlése szerint a balesetben senki sem sérült meg.
A kelet-ukrajnai Poltava megye katasztrófavédelmi hivatala azt közölte, hogy a gázvezeték az Iszkovci és Krasznoe falu közötti mezőn megsérült, és a benne lévő gáz lángra lobbant. A tüzet már eloltották. A helyszínen a katasztrófavédelem folytatja a helyreállítási munkálatokat. A közeli településeken nem kellett felfüggeszteni a gázszolgáltatást.
Az Ukrtranszhaz cég arról számolt be, hogy a megsérült gázvezetéket a kompresszorállomásokon elzárták. A lezárt szakasz hossza mintegy 20 kilométer. A gázt a vezeték párhuzamos ágán szállítják tovább.
A vállalatnál korábban azt is közölték, hogy a Urengoj-Pomari-Ungvár gázvezetéken történt robbanás nem befolyásolta a földgáz exportját Nyugatra, Európába.