Romániában az önkormányzatok, magyar civil szervezetek és politikai pártok több településen tartanak megemlékezéseket, hogy a kifejezzék: a trianoni békediktátum által más országok fennhatósága alá sorolt magyarok is részei az egységes magyar nemzetnek.
Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében rendeznek megemlékezést délután öt órától a Bolyai téri unitárius templom udvarán, amelyen - a történelmi egyházak képviselői mellett - részt vesz Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A verses, zenés program Koltai Gábor Trianon című filmjének vetítésével zárul.
Sepsiszentgyörgyön négy órától a városi önkormányzat és Magyarország Kulturális Központja a Turul téren szervez megemlékezést a nemzeti összetartozás napja alkalmából, fél hattól pedig a Magyar Polgári Párt (MPP) hagyományos trianoni megemlékezésére kerül sor az Erzsébet parkban, amelyre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és EMNP helyi képviselőit is meghívták. Az esemény fő szónoka Gazda József nyugalmazott tanár, aki a fél hatkor megszólaló harangokat követően tart rövid előadást.
Székelyudvarhelyen a nemzeti összetartozás napja alkalmából kedden labdarúgó-tornát rendeznek a városháza, a magyar politikai pártok, az EMNT és a média csapatainak részvételével, szerdán pedig fél öttől a Millenniumi emlékoszlopnál rendeznek szabadtéri megemlékezést.
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának udvarán szervezik meg szerdán délután öttől a Partiumi Magyar Művelődési Céh és az EMNT közös megemlékezését. Június 4-e és 9-e között ismét sor kerül a Békés megyei természetjárókkal közösen szervezett Határtalan Vándortúrára, amelynek résztvevői gyalog, kerékpáron és vízen járják be a Fekete-Körös völgyét a romániai forrásvidéktől Békés városáig.
Temesváron az RMDSZ Temes megyei szervezete és a történelmi egyházak délután hattól rendeznek koszorúzást a Mária-téren, majd a - harangjátékot követően - a református templomban kerül sor megemlékezésre a nemzeti összetartozás napja alkalmából, amelyen Magdó János kolozsvári magyar főkonzul és Füzes Oszkár, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, volt bukaresti nagykövet is részt vesz.
A román fővárosban a Balassi Intézet bukaresti kulturális központja szerdán este hétkor Stefano Bottoni történész Magyarország Trianon után című előadásával folytatja a közös román-magyar történelem bemutatását célzó előadássorozatát.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Felvidék több településén, köztük Királyhelmecen, Szímőn, Léván, Révkomáromban és Dunaszerdahelyen is megemlékezések sora zajlik majd.
Révkomáromban a T(e)Ü(gyed)KÖR polgári társulás szervezett kultúrműsorral összekötött megemlékezést a helyi református kollégium udvarán, az ott négy éve állított emlékoszlopnál este hat órai kezdettel. A Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen a Trianon emlékfánál este nyolc órától kezdődik a Pázmáneum polgári társulás szervezésében megvalósuló emlékest.
Léván a nemzeti összetartozás napján a Magyar Közösség Pártja (MKP) és több helyi magyar szervezet rendez megemlékezést a Czeglédi Péter Református Gimnázium udvarán illetve a Szent Mihály plébániatemplomban, délután két órai kezdettel. A megemlékezésen emléktáblát avatnak gróf Esterházy Jánosnak. A rendezvényen Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mond beszédet, a megemlékezés részeként sorra kerülő ökumenikus istentiszteletet pedig Fazekas László református püspök és Pásztor Zoltán római katolikus püspöki helynök tartja.
A Vajdaságban a Szabadkához közeli Királyhalmon emlékeznek meg a nemzeti összetartozás napjáról. A helyi Jézus Szentséges Szíve plébániatemplomban 16 órakor tartanak ünnepi liturgiát. Ezt követően Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnöke a templomkertben köszönti a megjelenteket, illetve meglocsolja azt a két éve ültetett almafát, amely a magyarság közös múltját, jelenét és jövőjét jelképezi. Az összetartozás napi program alkalmi kulturális műsorral zárul.
Kárpátalján, Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és Magyarország beregszászi konzulátusa közös szervezésében Világörökségi helyszínek Magyarországon címmel nyílik kiállítás szerdán a felsőoktatási intézmény galériájában. A tárlat megnyitóját színielőadás és népzenei koncert követi, majd kórusok lépnek fel külön előadás keretében.
Ungváron a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) tart koszorúzást a trianoni évforduló alkalmából a Kálvária temetőben, a városba 1919-ben bevonult csehszlovák haderő katonái által megölt Posch Alajos mártír újságíró sírjánál. Az Ungvárhoz közeli Szürte községben a református egyházközség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete vasárnap avatta fel a nemzeti összetartozás emlékművét.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".