Katonai hatalomátvételt jelentett be a hadsereg főparancsnoka Thaiföldön

InfoRádió / MTI
2014. május 22. 13:35
Thaiföldön a hadsereg átvette csütörtökön a hatalmat arra hivatkozva, hogy helyre kell állítani az országban a rendet a hónapok óta tartó politikai zavargásokat követően.

A hatalomátvételt Prajuth Csan-ocsa, a hadsereg főparancsnoka helyi idő szerint délután öt órakor jelentette be az állami televízió által élőben közvetített beszédében.

A hadsereg kedden már rendkívüli állapotot vezetett be, s Prajuth szerdán tárgyalóasztalhoz ültette a több mint fél éve húzódó belpolitikai konfliktusban szemben álló feleket annak megakadályozására, hogy a megosztott indokínai monarchia úgymond "egy második Ukrajnává" váljon. Csütörtökön folytatódtak a tárgyalások, de - mint Prajuth elmondta - azok sem vezettek eredményre, a rivális pártoknak nem sikerült egyezségre jutniuk.