Több mint 9 ezer gyermek harcol Dél-Szudánban, az egymással szemben álló belháborús felek soraiban - jelentette ki Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa az országban tett látogatását követően. Hozzátette, hogy ez a háborús bűnök közé tartozik.
Pillay - aki Salva Kiir elnökkel és ellenlábasával, Riek Machar volt alelnökkel is találkozott - iskolák elfoglalására, lányok és asszonyok megerőszakolására, gyermekek meggyilkolására is felhívta a figyelmet. Megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy mindkét vezető közömbösnek mutatkozott az országot sújtó jelentős éhínséggel szemben.
Pillayt elkísérte Adama Dieng, a népirtások megelőzésében illetékes ENSZ-megbízott is, aki a sajtótájékoztatón azt mondta, a világszervezet nem engedi, hogy a 20 évvel ezelőtti ruandai népirtás Dél-Szudánban is megismétlődjön.