eur:
393.81
usd:
365.57
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Obama: nem baleset volt és nem elkerülhetetlen a ruandai népirtás

A húsz évvel ezelőtti ruandai népirtás nem baleset volt, és nem is elkerülhetetlen - emelte ki Barack Obama amerikai elnök az afrikai országban 1994 áprilisától júniusáig lezajlott tragikus eseményekre emlékezve.

Az említett időszakban a tízmilliós Ruandában a többségi hutu nemzetiséghez tartozó szélsőséges milíciák mintegy 500 ezer kisebbségi tuszit és 300 ezer mérsékelt hutut mészároltak le. A módszeres gyilkolás azután vette kezdetét, hogy a főváros, Kigali közelében április 6-án lelőtték Juvenal Habyarimana elnök repülőgépét.

Obama az évforduló alkalmából kiadott közleményében úgy vélte, a mészárlás "felrázta a világ tudatát". Az amerikai elnök arra szólított fel, hogy a világban részesítsék előnyben a könyörületet a gyűlölködés helyett.

A nemzetközi közösséget annak idején éles bírálatok érték, mert eleinte nem ismerte el népirtásként a történteket, és nem is tett azért, hogy véget vessen annak.

Barack Obama is utalt arra, hogy a világ nem reagált elég gyorsan, és tanulságként leszögezte, hogy a mások elleni gyűlölködéssel és a szenvedéssel szemben soha nem szabad közömbösnek lenni.

Az elnök külön méltatta a túlélőket, amiért "le tudták zárni a régi sebeket, és újra tudták kezdeni életüket".

Ruandában már az év elején megkezdődtek a megemlékezések. Hétfőn többnapos nemzeti gyász vette kezdetét az évforduló alkalmából.

A húsz évvel ezelőtti események felelőseinek ügyében az illetékes nemzetközi bíróságon már számos elmarasztaló ítélet született. Ruandai népbíróságok előtt további kétmillió embernek kellett megjelennie a népirtásban játszott szerepe miatt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×