eur:
393.75
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Indul a világtörténelem legnagyobb választása

Indiában hétfőn kezdetét veszi a világtörténelem eddigi legnagyobb parlamenti választása, amelynek során több mint egy hónapon át 814 millió embert várnak az urnákhoz. A közvélemény-kutatások szerint a maratoni voksolás véget fog vetni az ázsiai országot az 1947-ben kivívott függetlensége óta eltelt idő nagy részében irányító párt, az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) uralmának.

A 2004 óta megszakítás nélkül hatalmon lévő INK a kezdeti sikerek után számos bosszúságot okozott a népnek, többek között a pártot érintő korrupciós botrányok sorozatával, a gazdasági növekedés ütemének lassulásával, valamint a szárnyaló inflációval.

A választások előtt készült utolsó felmérés azt mutatja: a kormánypárt szövetségeseivel együtt legfeljebb a voksok 28 százalékát szerezheti meg, ami 111-123 mandátumot jelenthet számára az 543 tagú alsóházban (Lok Szabha). A választások biztos befutójának az ellenzék fő erejét adó hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata Párt (Indiai Néppárt, BJP) számít, amely a vele egyesülő pártokkal a szavazatok 38 százalékát zsebelheti be, vagyis 234-246 képviselői helyre lehet jogosult.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×