Timosenko hősöknek nevezte a tüntetőket

InfoRádió / MTI
2014. február 22. 22:33
A tüntetőket hősöknek nevezve a tiltakozások folytatására, valamint Viktor Janukovics elnök felelősségre vonására szólított fel Julija Timosenko volt ukrán kormányfő szombat este a Majdanon, azaz a kijevi Függetlenség téren.

Az ukrán ellenzék aznap szabadon engedett vezéralakja kerekes székben ülve szólt a Janukovics hatalomból való távozását követelő több tízezres tömeghez.

"Hősök vagytok, ti vagytok a legjobb dolog Ukrajnában" - mondta felfokozott hangvételű felszólalásában. A tüntetőket arra buzdította, hogy maradjanak a téren, és tartsanak ki a végsőkig. "Ha valaki azt mondja, hogy befejeztétek küldetéseteket, és hazautazhattok, s a többit majd mások folytatják helyettetek, ne higgyétek el egyetlen szavát sem! Addig, amíg végig nem viszitek az ügyeteket az utolsó lépésig, senkinek nincs joga elmenni innen. Azért, mert ti változtattatok meg mindet. Nem a politikusok, nem a képviselők és a nem a külvilág. Senki rajtatok kívül ezt nem tudta volna véghezvinni" - hangsúlyozta.

A politikus arra szólította fel a népet, hogy Viktor Janukovics elnököt és a környezetéhez tartozó embereket "hozzák a Majdanra".

Leszögezte, hogy a nép nem bocsátja meg a vérontást, és a felelősök a "legkegyetlenebb" büntetésben részesülnek majd.
"Évszázados szégyen lenne, ha megbocsátanánk nekik" - hangoztatta Timosenko.

Az ellenzéki politikus kijelentette: garantálja, hogy mindent tudni fog a kulisszák mögött folyó politikáról. "Kezeskedem azért, hogy senki ne áruljon el benneteket" - szögezte le.

Kijevbe érkezve a sajtónak adott első interjújában könnyes szemmel jelentette ki: "A legnagyobb boldogság számomra egy bűnözők nélküli, új Ukrajnába érkezni". Szavai szerint csak egy dologra vágyik, hogy az új vezetés, amelyet "a legjobb emberek, a legjobb hazafiak" vérük és életük árán segítenek hatalomra, semmilyen körülmények között ne ismételjék meg azt, amit a nép által megdöntött diktatórikus hatalom elkövetett.

"A legfontosabb, hogy méltóvá váljunk azoknak az emlékéhez, akik életüket áldozták" - jelentette ki Timosenko.

A volt kormányfő több mint két év után nyerte vissza szabadságát szombaton, miután a parlament határozatot hozott szabadlábra helyezéséről. Timosenkót 2011-ben ítélték el hét év börtönbüntetésre, azért mert miniszterelnökként Ukrajna számára a Janukovics-vezetés szerint előnytelen gázszerződést kötött Oroszországgal. Az ellenzék, valamint az Európai Unió is politikai indíttatásúnak minősítette azonban az ítéletet.

A 450 fős ukrán parlament 322 szavazattal szombat délben fogadott el határozatot Julija Timosenko szabadlábra helyezéséről.

A parlament új elnököt választott

Olekszandar Turcsinovot, az ukrán parlament szombaton megválasztott új elnökét bízta meg a kormány vezetésével egy új kabinet létrejöttéig a Rada.

Olexandar Turcsinov parlamenti beszédében a koalíciós kormány mihamarabbi létrejöttét szorgalmazta. "Azzal fordulok az összes képviselői frakcióhoz, csoporthoz, független képviselőhöz, hogy az alkotmány helyreállítása nyomán azonnal lássunk hozzá a koalíciós kormány megalakításához" - hangoztatta.

Határozatok

Ezt megelőzően a 2004-es alkotmányhoz való visszatérésről szóló határozat kimondja, hogy a dokumentum érvényét veszíti, mihelyt Viktor Janukovics államfő aláírja a 2004-es alkotmányhoz való visszatérésről szóló törvényt, amelyet pénteken szavazott meg a parlament. Az ukrán parlament a 2004-es narancsos forradalom után módosította az alkotmányt, korlátozva az elnöki jogköröket, de 2010-ben az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a módosításokat.

Az ukrán parlament Julija Timosenko szabadlábra helyezésről is határozatot fogadott el.

A szakadár megnyilvánulások megengedhetetlenségéről szóló határozat elfogadását Arszenyij Jacenyuk, az ellenzéki Haza párt frakcióvezetője azzal hozta összefüggésbe, hogy az ukrán belbiztonsági szolgálat arról tájékoztatott, "egyes politikusok megpróbálják megteremteni a szakadár közhangulat táptalaját". Arra figyelmeztetett, hogy az ország szétesésére irányuló bármilyen kísérlet bűnténynek minősül.

Ellenzéki belügyminisztert választott a parlament

Arszenyij Avakovot, az ellenzéki Haza párt képviselőjét, Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán kormányfő egyik közeli munkatársát választotta az ország új belügyminiszterének az ukrán parlament szombaton.

Avakov kinevezését a 324 jelen lévő képviselőből 275 támogatta.

Az előző ügyvezető belügyminisztert, Vitalij Zaharcsenkót pénteken váltotta le az ukrán törvényhozás azzal az indokkal, hogy ő a felelős a tüntetők elleni brutális fellépésért és civilek haláláért. sajtóértesülések szerint Zaharcsenko ezt követően Fehéroroszországba szökött.