Újabb összecsapások Kijevben

InfoRádió / MTI
2014. február 20. 08:54
A "fegyvernyugvás" ellenére újra éleződik a helyzet Kijevben. Helyszíni beszámolók szerint a városközpontban rohamrendőrök csütörtök reggel ismét összecsaptak a tüntetőkkel, hang- és villanógránátokat vetnek be ellenük, gumilövedékekkel lövik őket. Törölték a három európai uniós külügyminiszter és Viktor Janukovics ukrán elnök mára tervezett kijevi találkozóját. Vass Tibor, a Kijevi Magyarok Egyesületének elnöke az InfoRádióban azt mondta: az utcai eseményeket egyre inkább a szélsőségesek irányítják és szélesedik a konfliktus.

A fegyvernyugvásban késő este állapodott meg az ellenzék és az elnök Ukrajnában. Viktor Janukovics államfő azt is bejelentette: Arszenyij Jacenyukkal, Vitalij Klicskóval és Oleh Tyahnibokkal megegyeztek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a vérontás befejezéséért. Már 28 halottja van a három napja kezdődött kijevi zavargásoknak - közölte az ukrán egézségügyi minisztérium. A tárca csütörtök reggeli összesítése szerint 445 sérülthöz hívtak mentőt, és 287 ember szorult kórházi kezelésre. A kórházba szállítottak között 88 rendőr, hat újságíró, négy gyermek, illetve két külföldi állampolgár volt.

Vitalij Klicsko, az Ütés párt vezetője a késő esti egyeztetés után közölte, hogy a tárgyalások következő fordulóját még ma megtartják.

Ma reggel a főváros főterén újabb robbanások hallatszanak és sűrű fekete füst gomolyog. A tüntetők gumiabroncsokat égetnek, hogy füstfüggönnyel megakadályozzák a rohamrendőrök támadását, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálják őket. A belügyminisztérium közben arról tájékoztatott, hogy a tüntetők "nyíltan" lőfegyvert használtak a rendőrök ellen. Huszonhárom rendőr megsebesült. A kijevi főtéren, a Majdanon lévő tüntetőket és a sebesülteket ellátó orvosi csoportok mozgását hangosbeszélőkből koordinálják, arra figyelmeztetik őket, hogy orvlövészek jelentek meg a környékbeli épületek tetőin.

Helyszíni beszámolók szerint a rohamrendőrök a délelőtti órákban elkezdtek kivonulni a központi térről, de a tiltakozó akció irányítói hangosbeszélőkből arra figyelmeztetik a tüntetőket, hogy ez csupán taktikai visszavonulás, és újabb rendőri roham várható.

Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a rohamrendőri osztag, a Berkut egyes tagjai átállnának a tüntetőkhöz, ha szavatolják a biztonságukat. Ezt más forrásokból egyelőre nem erősítették meg.

Hajnalban tüntetők akartak behatolni az egyik kijevi önkormányzati hivatalba. A belbiztonsági szolgálat elismerte, hogy Hmelnyickijben az ő emberei lőttek a tömegbe, megsebesítve 4 embert.

Közben leváltották a vezérkari főnököt: egyes hírek szerint azért, mert nem tudta megakadályozni a vérontást, más értesülések szerint azért, mert nem tartozott az elnök bizalmi emberei közé. A biztonsági szolgálat közleménye szerint több mint 1500 lőfegyver és 100 ezer lőszer került bűnözők kezébe. Eközben "országos terror-ellenes művelet indult azt követően, hogy tiltakozók több fegyverraktárt kifosztottak. A kormány rendszeresen "terroristának" nevezi a radikális ellenzéket, amely szerinte "milliók életét fenyegeti".

Az új hadseregparancsnok közölte, hogy a katonák is részt vesznek majd a radikális tiltakozók elleni fellépésben, annak ellenére, hogy a Pentagon és a NATO is figyelmeztette az ukrán vezetést, hogy hadsereget tartsák távol az eseményektől.

A tüntetések halálos áldozatainak emlékére Janukovics mára országos gyásznapot rendelt el.

Törölték a három európai uniós külügyminiszter és Viktor Janukovics ukrán elnök mára tervezett kijevi találkozóját, miután az ukrán fővárosban ismét összecsaptak egymással tüntetők és rendfenntartók - közölték illetékesek. Egy diplomáciai forrás szerint a delegáció már el is repült Kijevből.

Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter azért utaztak Kijevbe, hogy felmérjék az ukrajnai helyzetet. A tervek szerint a kormány és az ellenzék képviselőivel is találkoztak volna.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár korábban azt hangsúlyozta: súlyosan ártana az Észak-atlanti Szövetség és Ukrajna kapcsolatának az ukrán haderő bevetése a tiltakozók ellen. Az amerikai elnök és a kanadai kormányfő üdvözölték a fegyvernyugvást, de azt is hangsúlyozták, hogy reményeik szerint azt be is tartják. Felszólították az ukrán hadsereget arra, hogy tanúsítson visszafogottságot, és "ne bonyolódjon olyan ügyekbe, amelyek rendezése a civilek feladata". Barack Obama szerint a feleknek lépéseket kellene tenniük egy egységkormány megalakítása, továbbá a szabad és tisztességes választások megtartása felé.

Az amerikai külügyminisztérium egy magas rangú illetékese bejelentette, hogy az Egyesült Államok vízumtilalommal sújtott 20 ukrán kormánytisztviselőt, akik felelősek azért, hogy Kijevben erőt alkalmaztak a tüntetőkkel szemben.

Jack Lew amerikai pénzügyminiszter úgy vélte: Ukrajna alapvető problémája a gazdasági válság, az országnak ezért segítségért kellene fordulnia a Nemzetközi Valutaalaphoz.

Janukovicsra ugyanakkor Ukrajna leggazdagabb üzletembereinek csoportja is nyomást gyakorol, mert attól tartanak, hogy a külföld szankciói komoly hátrányt jelentenek majd az üzleti érdekeiknek.

Rinat Ahmetov szén-mágnás, Viktor Pincsuk acél-milliomos és Dmitro Firtas, aki a gáz és vegyiparban épített fel birodalmat, békés megoldást és kompromisszumot sürgetett.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szvetnik Endre, London
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást