Viviane Reding a "Polgári párbeszéd" elnevezésű vitaesten szólalt fel Londonban. Szerinte brit politikusok és sajtóorgánumok olyan torz képet festenek az Európai Unióról, hogy Nagy-Britannia bennmaradásának a kérdését nem lehet népszavazás tárgyává tenni. Az emberek biztosan azt se tudják, miről szavaznának - mondta az EU-alelnök.
A brit Európa-ügyi miniszter, David Lidington azzal válaszolt erre a feltevésre, hogy az Unió előnyeiről bőven kap információt a lakosság, például a BBC műsorai révén is. Tehát veszélyes találgatásokba bocsátkozni arról - mondta a miniszter -, hogy mi kvalifikálja a szavazókat a kérdés megválaszolására. A Nyitott Európa nevű angol politikaelméleti társulás vezetője ehhez azt tette hozzá, hogy ha valaki ilyen magas lóról nyilatkozik, azzal csak a populisták malmára hajtja a vizet.
Viviane Reding szerint a briteknek jobban kellene ismerniük az Unióval kapcsolatos tényeket. Tudomásul kellene venniük, hogy immár az Európai Parlament a legerősebb a földrészen, hiszen ez hagyja jóvá az Európai Bizottság törvényjavaslatait. Az uniós politikus-asszony büszkén hangsúlyozta, hogy a brit törvények 70 százalékáról az Európai Parlament dönthet. "Viszont," - tette hozzá fenyegetőleg - "amennyiben David Cameron brit miniszterelnök korlátozza az európai munkakeresők beáramlását, akkor jobb, ha Anglia kilép az Unióból."
A Viviane Reding által mondottak a kommentátorok szerint nem hangzottak nagyon meggyőzően azok számára, akiknek kétségeik vannak az uniós tagság fenntartása iránt, inkább a populistákat erősítették, elsősorban a függetlenségi UKIP pártot.
A UKIP-ről kedden közölt elemzést a baloldali The Guardian napilap, különös tekintettel a májusban sorra kerülő Európai Uniós képviselőválasztásokra. A brit párt vezetője, Nigel Farage szerint az Egyesült Királyság polgárainak elegük van Brüsszel központi irányításából, tehát nagy számban fognak rájuk szavazni. A The Guardian megállapítja, hogy nem lebecsülendő a UKIP hatása; a kormányzó Konzervatív Párton belül is vannak vele rokonszenvező erők, akik befolyásolják David Cameron miniszterelnököt abban az irányban, hogy korlátozza az uniós munkakeresők beözönlését és ne támogassa a szíriai beavatkozást.
A The Guardian felmérést készíttetett a pártok erőviszonyairól. Eszerint a szocialista Labour vezet, második helyen állnak a toryk, de 20 százalékos támogatással nem sokkal maradnak le mögöttük a Függetlenség Pártiak. Az Európai Uniós választásokig még két hónap van hátra, és ez alatt a UKIP helyzetét befolyásolhatja, hogy lesznek-e bajok az új bevándorlókkal, és foganatja lesz-e az Unió népszerűsítésének. Kommentátorok szerint Viviane Reding alelnök beszéde nem volt jó reklám az Unió mellett.