A legjelentősebb thaiföldi ellenzéki tömörülés, a Demokrata Párt két nappal a választás után nyújtotta be a panaszt az alkotmánybírósághoz, arra hivatkozva, hogy a hatalom a szavazás módjával több ponton megsértette az alkotmányt, például azzal, hogy nem egy napon rendezte meg a voksolást mindenütt az országban. A kormánypártiak viszont azt vetették az ellenzéki párt szemére, hogy képmutató, hiszen éppen amiatt nem lehetett befejezni a szavazást, mert hívei akadályozták az embereket abban.
A választási bizottság múlt heti jelentése szerint a szavazókörzetek 11 százalékában - nagyobbrészt Bangkokban és az ellenzéki demokrata pártiak fellegvárának számító délen - hiúsult meg a voksolás. Ezeken a helyeken újra meg kell szervezni a szavazást. A 68 tartományban 48 százalékos volt a választási részvétel, míg a fővárosban, ahol három hónapja tartanak a kormányellenes tüntetések, a szavazásra jogosultak mindössze negyede ment el szavazni.
Jinglak Sinavatra miniszterelnök éppen azzal a céllal írta ki választásokat, hogy vége legyen a kormány lemondását követelő tüntetéseknek.