Vilniusi csúcs - Elfogadhatatlan Oroszország beavatkozása az ukrán társulási folyamatba

InfoRádió / MTI
2013. november 29. 14:46
Elfogadhatatlannak nevezték és elutasították az Európai Unió vezetői pénteken, hogy Oroszország beavatkozik Ukrajna és az EU társulási folyamatába és nyomást gyakorol Kijevre.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozót záró sajtótájékoztatón leszögezte: egy kétoldalú megállapodásba nincs beleszólása, főleg nincs vétójoga egy harmadik félnek. Európában vége a "korlátozott szuverenitás" időszakának - fogalmazott.

Barroso ezzel arra reagált, hogy Ukrajna és Oroszország a napokban felvetette: rendezzenek háromoldalú tárgyalásokat Kijev, Moszkva és Brüsszel között az EU és Ukrajna közeledéséről. Ukrajnának az eredeti tervek szerint Vilniusban kellett volna aláírnia a társulási szerződést az unióval, de ez - sajtóhírek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök közbeavatkozása, illetve Moszkva gazdasági zsarolása miatt - meghiúsult, az ukrán kormány alig egy héttel a csúcs előtt felfüggesztette a társulási folyamatot.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta: az EU kapuja továbbra is nyitva áll Kijev előtt, és Brüsszel reméli, hogy "Ukrajna előbb vagy utóbb kész lesz" a társulásra. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy az EU "nem fogja beadni a derekát semmiféle külső nyomásnak, különösen nem Oroszország részéről". Moszkva beavatkozása a helsinki záróokmány megsértését jelentené. (Az 1975-ben elfogadott dokumentum tiltja a beavatkozás más országok belügyeibe.)

"Az ukrán lakosság oldalán állunk" - mondta Rompuy.

Mind Rompuy, mind Barroso hangsúlyozta: az EU-ukrán társulásból Oroszország is hasznot tudna húzni, mivel az az egész régió gazdasági fejlődésére pozitív hatással lenne. "Mindenki nyerne (a társulással), a mi szomszédjaink és az ő szomszédjaik is. (A társulás) nem irányul senki ellen. Nem hiszem, hogy bárkinek ellenére lenne a demokrácia, prosperitás és stabilitás" - mondta Barroso.

Viktor Janukovics ukrán államfő a csúcson azt mondta: országa gazdasági és pénzügyi támogatást vár az Európai Uniótól, mielőtt aláírná vele a társulási szerződést.