Andor Lászlót bírálja egy brit lap

InfoRádió / MTI
2013. november 28. 11:11
Elítélő brit politikusi véleményeket is idézve támadja Andor László EU-biztos előző napi BBC-nyilatkozatát csütörtöki kiadásában az egyik legvehemensebben EU-szkeptikus konzervatív brit napilap.

A Daily Mail folyamatos kampányt folytat az új uniós tagállamokból érkezők nagy-britanniai letelepülésének és munkavállalásának korlátozások nélküli engedélyezése ellen. A lap a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős magyar EU-biztos előző napi BBC-nyilatkozatából kiemeli azt a mondatot, amelyben Andor László az EU-munkavállalók szociális juttatásainak szigorításáról ismertetett brit tervekről szólva kijelentette: az egyoldalú fellépés és az egyoldalú retorika azzal a kockázattal jár, hogy Nagy-Britanniát az EU "utálatos országának színében tünteti fel".

A lap megszólaltatja Nick de Bois konzervatív párti alsóházi képviselőt, aki szerint Andor László "támadása" is mutatja, hogy "az EU-intézmények mennyire eltávolodtak a brit közvéleménytől és a brit kormány igényeitől".

Nyilatkozott a lapnak az ellenzéki Munkáspárt egyik képviselője, John Mann, az antiszemitizmus elleni fellépésre alakult összpárti parlamenti képviselőcsoport elnöke is. Kijelentette, hogy ha Andor László "utálatos országot keres szélsőséges politikusokkal, akkor hazájához közelebb kellene körülnéznie". Mann szerint a Jobbik "a magyar cigányok száműzését" szorgalmazza, Magyarországon "félkatonai szervezetek támadják a romákat falvaikban", és "biztonságukat féltő magyar zsidók százai menekültek Bécsbe".

"Andor Lászlónak a saját portáján kellene rendet teremtenie, mielőtt az Egyesült Királyságot bírálja, és azonnali hatállyal el kellene bocsátani, mert alkalmatlan közhivatal betöltésére" - idézi a képviselőt a Daily Mail.

Andor László a BBC rádiónak adott előző napi nyilatkozatában azokra a szigorítási tervekre reagált, amelyeket David Cameron brit kormányfő vázolt a Financial Times című londoni gazdasági napilapnak írt cikkében.

A miniszterelnök által ismertetett tervek között szerepel, hogy a többi uniós országból érkezők a jövőben nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem igényelhetnek állástalanoknak járó, anyagi jellegű szociális juttatásokat. Ha ilyen támogatásra az első három hónap után is szükségük van, legfeljebb hat hónapig részesülhetnek e támogatásokban, kivéve, ha bizonyíthatóan valós esélyük van arra, hogy álláshoz jussanak. Ha az újonnan érkező uniós állampolgárok nem munkavállalás céljából jönnek, hanem koldulnak vagy az utcán alszanak, akkor "eltávolítják" őket, és tizenkét hónapig nem térhetnek vissza Nagy-Britanniába, hacsak nem tudják bizonyítani újbóli beutazásuk indokoltságát, például azt, hogy van állásuk.

Andor László a BBC-nek nyilatkozva "sajnálatos túlreagálásának" nevezte a brit kormányfő által bejelentett szigorítási terveket. "Ha elkezdjük lebontani az egységes piac egyes szabályait, akkor mások más ötletekkel állhatnak elő, és akkor csúszós lejtőn találjuk magunkat" - fogalmazott az uniós biztos.

Hozzátette: a brit közvéleménnyel "nem ismertették a teljes igazságot" a munkaerő-áramlással kapcsolatban. "A valóság pontosabb bemutatására volna szükség, nem olyan nyomás alatt és nem olyan hisztériával, ahogy az néha az Egyesült Királyságban történik" - mondta a BBC-nek az EU-biztos.