eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Hazaárulással vádolják a volt pakisztáni elnököt

Elrendelte Pakisztánban a legfelsőbb bíróság egy eseti bíróság létrehozását annak megvizsgálására, hogy Pervez Musarraf volt elnök bűnös-e hazaárulásban.

Keddi sajtójelentések szerint a bírák befogadták a kormány hivatalos folyamodványát, amelyben az említett súlyos vétség elkövetésével vádolják Musarrafot, aki államcsínnyel került hatalomra 1999-ben, és közel tíz évig irányította az országot.

A volt elnököt az alkotmány rendelkezéseinek 2007-es felfüggesztése miatt vádolják hazaárulással, és akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá. Musarraf annak idején szükségállapotot vezetett be azzal az indokkal, hogy segítse az iszlám szélsőségesek elleni harcot. Az intézkedés részeként függesztette fel az alkotmányt, és menesztette a bírók többségét.

Musarraf ellen több más büntetőper is folyik, az egyikben Benazir Bhutto korábbi miniszterelnök meggyilkolásával kapcsolatban gyanúsított.

Az elmúlt hat hónapot házi őrizetben töltötte, azóta, hogy önkéntes száműzetéséből márciusban - egy sikeres választási szereplés reményében - hazatért Pakisztánba. Néhány napja óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de az országot továbbra sem hagyhatja el.

A kormány és a bírói szervek között másfél évig folyt a huzavona a hazaárulás ügyében. A három bírából álló eseti bíróság a sajtójelentések szerint Iszlámábádban dolgozik majd.

Pervez Musarraf az első exelnök Pakisztánban, akit tevékenysége miatt letartóztattak. Most ő lett az első olyan is, akit bíróság előtt hazaárulással vádolnak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×