eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Több fát vágnak ki a világon, mint amennyit elültetnek

Világszerte mintegy 2,3 millió négyzetkilométernyi - Argentína területének megfelelő - erdőt irtottak ki 2000 és 2012 között, míg az újonnan telepített fás területek csak 800 ezer négyzetkilométert tettek ki a világ erdőállományának első nagyfelbontású térképe szerint, amelyről a Science című tudományos folyóiratban számoltak be kifejlesztői.

A Marylandi Egyetem a Google szakembereivel és az amerikai kormányzatnak dolgozó kutatókkal együtt dolgozott a projekten, amely annak jobb megértését hivatott szolgálni, hogy az erdőállomány alakulása milyen szerepet játszik többek közt az ökológiai és a gazdasági folyamatokban.

Munkájuk során a szakemberek a Google Earth Engine munkatársainak és technológiájának segítségével a Landsat 7 műhold adatait - több mint 650 ezer felvételt - alakítottak HD-térképpé, amelyen nyomon követhetővé vált az erdős területek zsugorodása vagy éppen növekedése.

"Ez az erdőállomány változásait globálisan és helyi szinten egyaránt mutató első térkép" - hangsúlyozta Matthew Hansen, a Marylandi Egyetem munkatársa.

Az adatokból többek közt kiderült, hogy a vizsgált időszakban Malajziában, Kambodzsában, Paraguayban, Indonéziában, Bolíviában, Zambiában és Angolában zsugorodtak leginkább az erdős területek. Paraguayban a legrosszabb az arány a kiirtott és az újonnan elültetett fák között.

A legnagyobb arányban Brazíliában csökkent az erdőirtás aránya: a 2003-as 40 ezer négyzetkilométerről 2010-2011-re 20 ezer négyzetkilométerre esett vissza a zsugorodás mértéke.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×