eur:
394.28
usd:
370.41
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Óriási felháborodást keltett Berlusconi zsidó-hasonlata

Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő szerint az ellene folyó eljárások miatt a gyerekei úgy érzik magukat, mint "a zsidók Hitler idejében".

A jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke egy hamarosan megjelenő könyvben így fogalmaz: "a gyerekeim azt mondják, úgy érzik magukat, mint ahogy a zsidó családok érezhették magukat Hitler uralma alatt. Tényleg mindenki ellenünk van."

Az interjúkötetből, amelynek szerzője Bruno Vespa televíziós újságíró, részleteket közölt a sajtó.

Silvio Berlusconi kijelentése hatalmas felháborodást váltott ki. Renzo Gattegna, az olaszországi zsidó közösségek szövetségének elnöke kijelentette: az összehasonlítás "nemcsak helytelen és érthetetlen", de sérti az áldozatok emlékét is. A Demokrata Párt (PD) képviseletében Danilo Leva úgy vélte, a 77 éves "cavaliere" "teljesen elvesztette minden ítélőképességét". Emanuele Fiano (PD) pedig azt követelte, hogy Berlusconi kérjen bocsánatot a hasonlat miatt.

A felháborodott nyilatkozatokra reagálva Luca d'Alessandro, a PdL egyik képviselője azt mondta: a PD reakciója eltúlzott, és azt mutatja, hogy a baloldal milyen dühödten üldözi Silvio Berlusconit.

Az olasz bíróság augusztus elsején adócsalásért egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Silvio Berlusconit. Az ügy miatt a szenátus november végén szavaz parlamenti mandátumának esetleges visszavonásáról. Az adócsalási ítélet mellékbüntetéseként a milánói másodfokú bíróság október 19-én két évre eltiltotta Silvio Berlusconit a közügyektől, ez azonban még nem jogerős.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×