eur:
393.77
usd:
365.37
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ilyen még soha nem történt Németországban

A német szociáldemokrata párt (SPD) hajlandó tárgyalásokat kezdeni a kormányalakítás lehetőségeiről az Angela Merkel vezette konzervatívokkal, de csak akkor köt koalíciót velük, ha ezt a tagság jóváhagyja - jelentette be péntek este Berlinben a párt elnöke. Pártszavazást még nem tartottak a 150 éves SPD történetében. A pártnak jelenleg nagyjából 472 ezer tagja van.

Sigmar Gabriel az SPD kibővített választmányának (konvent) ülése után elmondta: a testület nagy többséggel elfogadta az elnökség javaslatát, amely szerint a szociáldemokraták küldöttsége tájékozódó megbeszélést folytathat a CDU/CSU konzervatív pártszövetség képviselőivel, ha a konzervatívok ezt igénylik.

A tájékozódó megbeszélés után a konvent adhat felhatalmazást a hivatalos koalíciós tárgyalások megindítására, az esetleges kormányalakításról pedig a tagságnak kell döntenie pártszavazással - mondta Gabriel. A szavazás lebonyolításának részleteiről nem tárgyaltak, de az elveket rögzítették: valamennyi párttag szavazhat és az eredmény kötelező érvényű.

A kormányalakítás Angela Merkel feladata. Ha nem jár sikerrel, új választásokat kell tartani, amitől a szociáldemokraták egyáltalán nem félnek - mondta az SPD elnöke.

Az SPD-nek nem az a fontos, hogy kormányra kerüljön, hanem az, hogy változás legyen Németországban. "Minket csak a szociáldemokrata politika céljai vezérelnek" - mondta Sigmar Gabriel.

A német lakosság és az SPD szavazóinak többsége üdvözölné, ha a konzervatívok és a szociáldemokraták kormányt alakítanának, az SPD tagságának 65 százaléka viszont elutasítja a nagykoalíciót egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

Pártszavazást még nem tartottak a 150 éves SPD történetében. A pártnak jelenleg nagyjából 472 ezer tagja van.

Nagykoalíció eddig kétszer volt a második világháború óta Németországban, legutóbb a 2005-2009-es ciklusban. Akkor az SPD a koalíció kisebbik pártja volt, és Angela Merkel volt a kancellár. Az előző vasárnapi parlamenti választással kialakult erőviszonyok alapján ugyanez lenne a felállás, ha sikerül megállapodni a kormányalakításról. Az SPD választói támogatottsága a közös kormányzás végére történelmi mélypontra, 23 százalékra süllyedt a 2005-ben elért 34,2 százalékról.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×