eur:
394.09
usd:
365.69
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Mikor találkozik Obama az új iráni államfővel?

John Kerry amerikai külügyminiszter a héten találkozik iráni partnerével, Dzsavad Zariffal, és "nem kizárt", hogy Barack Obama elnök megbeszélést folytat majd Haszan Róháni új iráni államfővel - jelentette ki hétfőn New Yorkban Ben Rhodes amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó.

Rhodes megismételte a lehetséges csúccsal kapcsolatban a múlt héten ismertté vált amerikai álláspontot, amely szerint "az ilyen típusú kontaktus" nem szerepel a tervek között, de nem is kizárt. A "különböző szintű" találkozók feltételéül szabta, hogy Irán "teljesítse kötelezettségeit az atomprogramjával kapcsolatos nemzetközi aggályainak megválaszolásában".

Az amerikai és az iráni vezetők az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszaka általános vitájára utaznak a keleti parti amerikai nagyvárosba. Kerry a P5+1 országoknak - vagyis az ENSZ BT öt állandó tagjának és Németországnak - a Teheránnal a vitatott atomprogramról folytatandó tárgyalása keretében találkozik majd Zariffal.

Ha a terveknek megfelelően csütörtökön megtartják, akkor a Kerry-Zarif eszmecsere lesz a legmagasabb szintű közvetlen kapcsolatfelvétel a két ország között az 1979-es iráni iszlám forradalom és a teheráni amerikai követség elfoglalása óta. Igaz, 2001-ben Colin Powell, az amerikai diplomácia akkori vezetője az ENSZ-ben kezet fogott iráni partnerével. Egy évvel korábban Madeleine Albright és iráni kollégája egyszerre volt jelen a világszervezet egyik fórumán, de a két diplomata nem szólt egymáshoz.

A P5+1 csoport és Irán legutóbbi - alacsonyabb szintű - találkozóját áprilisban Kazahsztánban tartották meg, de a nyugati országok nem voltak elégedettek azokkal a lépésekkel, amelyeket Irán a szankciók enyhítéséért cserébe ajánlott fel atomprogramjával kapcsolatban.

Az esetleges Obama-Róháni találkozóra hétfőn vagy kedden lenne esély, mert az amerikai elnök csak e két napon tartózkodik New Yorkban. Az iráni államfő péntekig marad.

Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő közlése szerint az Egyesült Államok kész együttműködni Róhánival, ha annak kormánya komolyan törekszik majd az iráni nukleáris program miatt kialakult, elhúzódó szembenállás feloldására. Kerry üdvözölte, hogy az iráni külügyminiszter beleegyezett a P5+1 csoporttal folytatott tárgyalásokba.

Zarif hétfőn Catherine Ashtonnal, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, valamint Frans Timmermans holland és William Hague brit külügyminiszterrel találkozott.

Robert Menendez, az amerikai szenátus külügyi bizottságának demokrata elnöke és Lindsey Graham republikánus szenátor hétfőn közösen írt levelükben arra szólították fel Barack Obamát, hogy az ENSZ-ben kedden elmondandó beszédében a kemény vonalat érvényesítse Iránnal szemben. A szenátorok sürgették, hogy az elnök ismételten szögezze le: az Egyesült Államok nem engedi meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson, és Washington elvárása szerint Teheránnak ellenőrizhető bizalomerősítő lépéseket kell tennie egy diplomáciai megállapodás érdekében.

Róháni a múlt héten bejelentette, hogy kurzusváltása Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének jóváhagyásával történik. A megváltozott teheráni magatartást washingtoni elemzők az Irán ellen bevezetett gazdasági szankciók hatékonyságával magyarázzák.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×