eur:
393.83
usd:
365.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Német választások - Rogán: történelmi győzelmet aratott a CDU/CSU

Személyesen gratulált Berlinben a német CDU/CSU választási eredményéhez Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki az MTI-nek telefonon nyilatkozva történelminek nevezte a konzervatív pártszövetség győzelmét.

A vasárnap esti első mandátumbecslések szerint akár abszolút többséget is szerezhet a győztes CDU/CSU a németországi parlamenti választáson.

A német fővárosban tartózkodó Rogán Antal az MTI-nek hangsúlyozta: a CDU/CSU vasárnap történelmi győzelmet aratott a német újraegyesítés óta.

"Ennek megfelelően nagy öröm számunkra, hogy a CDU/CSU, tehát a német jobboldal a következő német kormánynak is meghatározó ereje marad" - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, emlékeztetve, hogy a CDU/CSU és a Fidesz is az európai szintű jobbközép politikai párt, az Európai Néppárt tagja.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×