eur:
392.57
usd:
367.47
bux:
66225.34
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A konzervatívok a liberálisokkal folytatnák a kormányzást Németországban

Országos parlamenti választásokat tartanak Németországban. Vasárnap reggel 8 órától este 6-ig csaknem 62 millió szavazót várnak az urnák elé, hogy voksoljanak az egyéni képviselőjelöltekre és a tartományonként felállított pártlistákra.

Az első eredménybecslések közvetlenül az urnazárás után jelennek meg, a hivatalos előzetes végeredmény holnap kora reggelre várható. A pártok az utolsó percig küzdöttek a szavazatokért, próbálták mozgósítani támogatóikat és meggyőzni a bizonytalan szavazókat.

A konzervatív CDU 5 millió háztartásba juttatta el Angela Merkel levelét, amelyben a pártelnök-kancellár arra kérte a választókat, hogy egyéniben és listán is a konzervatívokra szavazzanak. Angela Merkel tegnapi kampányzáró beszédében megerősítette, hogy a konzervatívok a liberálisokkal akarják folytatni a kormányzást, mert szerinte Németország sikeresebb volt az utóbbi négy évben, amikor a konzervatívok és a liberálisok vezették az országot.

A kancellár szociáldemokrata kihívója, Peer Steinbrück Frankfurtban arról beszélt, hogy be kell vezetni a minimálbért és adóemelésre is szükség van, de csak a tehetős, felső 5 százalék terheit kell növelni.

Megkezdődtek a választások Németországban


Megkezdődtek az országos parlamenti választások vasárnap reggel Németországban. A második világháború utáni 18. Bundestag - szövetségi gyűlés - megválasztására jogosult 61,8 millió állampolgár reggel 8 órától este 18 óráig szavazhat az egyéni képviselőjelöltekre és tartományonként felállított pártlistákra.

A 299 választókerületben összesen 4451 egyéni jelölt indul, a nők aránya 26 százalék. Listákat 34 párt állított. A listás szavazatok alapján további 299 mandátumot osztanak ki az 5 százalékos bejutási küszöbön átlépő pártok között. A Bundestag létszáma azonban az úgynevezett többletmandátumok és kiegyenlítő mandátumok miatt várhatóan nem 598 lesz, hanem jóval nagyobb, meghaladhatja a 650 főt.

A szavazóhelyiségből távozó választók nyilatkozatai alapján végzett reprezentatív felmérések (exit poll) közvetlenül az urnazárás után jelennek meg, a hivatalos előzetes végeredmény hétfő kora reggelre várható.

A felmérések alapján Angela Merkel, a konzervatív kereszténydemokrata unió (CDU) elnöke maradhat a kancellár. A leginkább valószínűnek az tűnik, hogy a CDU és bajor testvérpártja, a keresztényszociális unió (CSU) folytatja a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) 2009-ben kezdett kormányzást, vagy felújítja a 2005-2009 közötti nagykoalíciót a szociáldemokrata párttal (SPD).

A CDU/CSU pártszövetség 2009-ben a szavazatok 33,8 százalékával nyerte meg a választást. A legutóbbi felmérések alapján vasárnap 40 százalék körüli eredménnyel végezhet ismét az első helyen.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×