eur:
394.78
usd:
370.89
bux:
65150.27
2024. április 19. péntek Emma

Szíria - Aszad ígéretet tett a vegyi fegyverek átadására

A szíriai kormány be fogja tartani a vegyi fegyverei megsemmisítéséről létrejött amerikai-orosz megállapodást és kész átadni azokat - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a Fox News amerikai televízió által szerdán sugárzott interjújában. Azt állította, hogy a fegyverek megsemmisítése hosszú folyamat, körülbelül egy évig tart és mintegy egymilliárd dollárba kerül.

Aszad közölte, hogy kormánya kész megszabadulni a vegyi fegyverektől és kész maradéktalanul végrehajtani a megállapodásban foglaltakat. Mint mondta, Damaszkuszt nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem az orosz diplomáciai kezdeményezés győzte meg. A szíriai elnök szerint kormánya hajlandó rendelkezésre bocsátani a vegyi fegyverek listáját és kész engedélyezni, hogy az ENSZ szakértői felkereshessék a fegyverek tárolásának helyszíneit.

Aszad ugyanakkor azt hangoztatta, hogy nem a kormányerők felelősek a Damaszkusz közelében augusztus 21-én végrehajtott gáztámadásért, amelyet maga is "megvetendőnek" és "bűncselekménynek" nevezett. Kijelentette, hogy az említett napon a terroristák vetettek be szarint, amelyet állítása szerint konyhai körülmények között is elő lehet állítani. Utalt annak a lehetőségére is, hogy a lázadók az őket támogató kormányoktól juthattak az idegméreghez.

Mint mondta, a terroristák felelősségére vonatkozó bizonyítékokat átadták Oroszország ENSZ-képviselőinek, akiknek Aszad szerint műholdfelvételük is van a támadásról és arról, hogy azt honnan indították.

A szíriai elnök "irreálisnak" minősítette az ENSZ szakértői által a támadásról készített jelentést. Ennek ugyan nem volt feladata, hogy megállapítsa, hogy ki hajtotta végre a támadást, de az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország szerint a dokumentum megállapításai közvetve megerősíti Damaszkusznak a vegyi támadásért való felelősségét. Aszad kétségbe vonta a támadás áldozatairól készült videofelvételek és képek hitelességét.

A szíriai elnök állította, hogy a vegyifegyver-készletek megsemmisítése egymilliárd dollárba kerül, s körülbelül egy évig tart majd. "Úgy gondolom, hogy ez műszakilag nagyon bonyolult eljárás és hogy sok-sok pénzbe kerül" - mondta Aszad.

Arra a kérdésre, hogy kész lenne-e az amerikai kormánynak kiszolgáltatni a fegyvereket, a szíriai elnök így válaszolt: "Ahogy mondtam, ehhez sok pénz kell. Mintegy egymilliárd kell ehhez. ...Ha az amerikai kormányzat kész kifizetni ezt a pénzt és vállalni a felelősséget a mérgező anyagoknak az Egyesült Államokba való szállításáért, akkor miért nem tesz így?"

A szíriai elnök szerint hazájában nem polgárháború zajlik, kormánya ellen több tízezer dzsihádista folytat támadást, akiknek 80-90 százaléka az al-Kaida terrorszervezet vagy valamelyik annak alárendelt csoport tagja. Szerinte az iszlamista szélsőségesek a konfliktus utolsó két évében kerültek többségbe.

A szíriai elnök azt állította, hogy országa kezdettől fogva támogatta a konfliktus békés rendezését, illetve az ezt célzó genfi folyamatot. Szavai szerint nem Damaszkusz, nem Oroszország és nem is Kína, hanem különböző okokból az Egyesült Államok gördített akadályokat a genfi folyamat útjába.

Aszad kijelentette, hogy még sohasem beszélt Barack Obama elnökkel és a kérdésre, hogy akarna-e tárgyalni vele, azt válaszolta, hogy az párbeszéd tartalmától függne.

Amikor arról kérdezték, hogy mi lenne az amerikai elnöknek szóló üzenete, Aszad azt mondta, hogy Obamának "követnie kellene az amerikai nép józan gondolkodását".

Kijelentette, hogy országa kész jó kapcsolatokat létesíteni az Egyesült Államokkal, de - mint fogalmazott - csakis a kölcsönös tisztelet alapján.

A Damaszkuszban kedden felvett interjút Dennis Kucinich volt ohiói demokrata képviselő, a kongresszusi magyar causus (Magyarországgal rokonszenvező képviselőcsoport) volt társelnöke készítette, Greg Palkot, a Fox vezető tudósítója társaságában.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
2024. április 19. 11:45
×
×
×
×