eur:
394.31
usd:
369.55
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A volt államfő nem akar indulni az EP-választáson

Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök nem tervezi, hogy indul a jövő évi európai parlamenti választáson.

"Csak a sajtó találgatásáról van szó, amelynek nincs semmi alapja. Ebből bármilyen következtetéseket is levonni valóban hiba lenne. Ilyen terveim nincsenek, legalábbis egyelőre nincsenek" - mondta Klaus a cseh közszolgálati rádiónak szombaton este az angliai Windsorban, ahol egy nemzetközi konferencián vesz részt.

Klaus esetleges indulásáról az EP-választáson a cseh sajtón kívül külföldi lapok is írtak. Néhány vélemény szerint az euroszkepticizmusáról ismert Klaus az EP-ben átvehetné a legkonzervatívabb politikai szárny irányítását.

A volt cseh államfő legutóbb múlt vasárnap hallatta hangját, amikor felhívásában ébresztőt fújt az európai demokratáknak, mert az EU állítólag el akarja pusztítani a nemzetállamokat és a demokráciát. A konzervatív politikus ezért arra szólítja fel az európai demokratákat, hogy akadályozzák meg ezeket a terveket. Az Európai demokraták, ébredjünk fel! című felhívását Klaus a honlapján tette közzé.

Klaus szerint az EU mai vezetése, de elsősorban a "radikális zöldek" az egykori Szovjetunió mintájára igyekeznek átalakítani az integrációs szervezetet.

A cseh exelnököt különösen a Daniel Cohn-Bendit és Felix Marquardt zöldpárti politikusok, a Europeans Now mozgalom társalapítói által kiadott "Fiatal európaiak... Egyesüljünk!" című felhívás háborította fel. Klaus azt állítja, hogy ez a felhívás tudatosan utal Marx Károly Kommunista kiáltványának híres mondatára: "Világ proletárjai, egyesüljetek!"

"Azokat a szörnyűségeket, amelyek részben ennek a felhívásnak a következtében történtek a világban, tehát a több tízmillió áldozatot követelő, negyedszázaddal ezelőtt - sajnos túl későn - csődbe ment kommunista projektet most a modern baloldali, és nemcsak a vörös, hanem egyre inkább a zöld radikálisok is megpróbálják újraéleszteni az Európai Unió talaján" - olvasható a dokumentumban.

Klaus, aki márciusban távozott az államfői bársonyszékből, a nyáron nyíltan mérlegelte visszatérését a cseh belpolitikába. Nemrégiben azonban bejelentette, hogy eláll tervétől, viszont hajlandó segítséget nyújtani a hozzá közelálló pártoknak, amelyek indulnak az október végi előre hozott képviselőházi választáson.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×