eur:
393.82
usd:
365.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szíria: egy titkos katonai elitegység szórja szét a vegyifegyver-készleteket

Egy titkos szíriai katonai egység "szétszórja" az országban a vegyifegyver-készleteket: mintegy ötven különböző helyre szállítja a mérges gázokat, hogy nehezebb legyen őket ellenőrzés alatt tartani - írta pénteken a The Wall Street Journal című amerikai napilap washingtoni és közel-keleti forrásokra hivatkozva.

Az "Osztag 450" fedőnéven ismert egység tevékenysége akadályt gördít egy esetleges amerikai katonai beavatkozás elé, de egyben kérdésessé teszi annak az orosz javaslatnak a kivitelezhetőségét is, amely szerint nemzetközi ellenőrzés alá kerülnének az ideggázok.

A WSJ internetes kiadásában névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesekre hivatkozva azt írja, hogy az említett katonai egység hónapok óta vagy akár egy éve foglalkozik ezzel, és a múlt héten is folytatta a több mint ezer tonnára becsült vegyifegyver-készlet elszállítását az ország nyugati részében lévő raktárakból körülbelül kéttucatnyi nagyobb és további kéttucatnyi kisebb helyre szerte Szíriában.

A lap szerint ennek ellenére az amerikai és az izraeli hírszerzés továbbra is úgy gondolja: tudják, hogy hol tárolják a szíriai vegyi fegyverek zömét, pontosabban az egyik nyilatkozó amerikai tisztségviselő ehhez hozzátette, hogy fél évvel ezelőtt sokkal pontosabban tudták, hogy hol vannak ezek.

Az Osztag 450 alavita felekezetű katonákból áll, vagyis mindannyian ahhoz a síita ághoz tartoznak, amelyhez Bassár el-Aszad szíriai elnök. Az Egyesült Államok egyelőre nem döntött arról, hogy célba venné az egység parancsnokait, és arra sincs terv, hogy az amerikai erők egy esetleges katonai beavatkozás esetén csapást mérnének a vegyifegyver-raktárakra, mert ezeknek a helyeknek a bombázása esetén az ott található mérgező anyagok lakott területekre is kikerülhetnek - mondták el a névtelenül nyilatkozók.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×