eur:
394.06
usd:
365.66
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Lengyelek ezrei tüntettek a kormány ellen

Lengyelek ezrei tüntettek szerdán Varsó utcáin a szakszervezetek felhívására, követelve Donald Tusk centrista kormányának lemondását.

A hatóságok szerint 15 ezren, a szervezők szerint 23 ezren vonultak az utcára a Szolidaritás és más szakszervezeti szövetségek zászlaját lengetve. Dél körül a fontosabb minisztériumok előtt gyülekeztek dobok ütemére, majd trombiták és szirénák hangja mellett a parlament épülete elé vonultak. A parlament és a kormány székhelye előtti térségben mintegy hatszáz ember sátrakat vert fel.

A tüntetők egyebek között a Tusk-kormány által bevezetett nyugdíjreform ellen tiltakoztak, követelték a jelenleg 67 évben meghatározott nyugdíjkorhatár csökkentését, akárcsak a minimálbér emelését. Felemelték szavukat a munkanélküliség ellen, követelve azt is, hogy a kormány hozzon intézkedéseket az egészségügyi rendszer javítása érdekében.

A megmozdulás miatt az éppen varsói látogatáson tartózkodó mianmari neves ellenzéki vezető, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji kénytelen volt az esőben gyalog megtenni az utat a parlamentig, ahol vendéglátói várták. A hírügynökségeknek ugyanakkor egyáltalán nem panaszkodva nyilatkozott, sőt, kifejtette: érdekes volt látni, hogyan működik a gyakorlatban a demokrácia. Különösen kedvezően értékelte, hogy a varsói tüntetőknek lehetőségük van békés formában kifejezésre juttatniuk követeléseiket.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×