eur:
393.78
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kerry: Szíria elkerülheti a katonai csapást, ha átadja vegyi fegyvereit

Szíria elkerülheti a katonai beavatkozást, ha rövid időn belül átadja teljes vegyifegyver-készletét - mondta hétfőn Londonban az amerikai külügyminiszter.

John Kerry, aki William Hague brit külügyminiszterrel tárgyalt, a megbeszélések utáni közös sajtótájékoztatón - arra az újságírói kérdésre, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök tehet-e még bármit a katonai csapás megelőzésére - kijelentette: ehhez az szükséges, hogy a szíriai kormány vegyifegyver-arzenáljának "minden egyes darabját" beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek "a következő egy hétben", lehetővé téve a teljes leltárt.

Kerry hozzátette ugyanakkor: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×