eur:
393.92
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az uniós országok többségében biztosítják a külhoniak szavazati jogát

Az Európai Unió országainak többségében - a 28 állam közül 25-ben - biztosítják a külhoni állampolgárok szavazati jogát a parlamenti választásokon akkor is, ha azok nem rendelkeznek belföldi lakcímmel - derült ki az Alapjogokért Központ elemzéséből, melyet honlapjukon tettek közzé.

A szervezet megvizsgálta az Európai Unió tagállamainak parlamenti választásokra vonatkozó rendelkezéseit, majd erről 35 oldalas tanulmányt készített, sorra véve az egyes uniós országok gyakorlatát.

A központ megállapította, hogy 22 tagállamban a magyar szabályozáshoz hasonlóan a külhoniaknak aktívan regisztrálniuk is kell, 17 tagállamban van lehetőség levélben történő, postai regisztrációra.

Az Európai Unió országainak többségében, 16-ban van lehetőség arra, hogy a külhoni választó szavazatát szintén postán keresztül jutassa el a hatóságokhoz.

A kutatás alapján megállapították azt is, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok számára nyújtott, a regisztrációra és a leveles szavazásra vonatkozó lehetőségek egyáltalán nem számítanak kivételesnek az Európai Unióban.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy egyes országokban még a belföldiek esetén is aktív regisztráció vagy kötelező szavazás érvényesül, míg máshol a névjegyzékbe-vétel és a külhoni leveles szavazás technikai és biztonsági feltételei jóval lazábbak, mint a magyar szabályozás. Olyan tagállamokra is van példa, ahol a magyarországi szabályozástól eltérően nincs lehetőség a választási hatóság egyes döntései elleni fellebbezésre - fűzték hozzá.

Emlékeztettek arra, Magyarországon az új választójogi szabályok kapcsán az elmúlt időszakban vita alakult ki arról, hogy a külhoni magyar állampolgár valóban személyesen adja-e majd fel postán szavazatát.

Azt írták, a nem személyes szavazatleadásra több példa is van az Európai Unióban a külhoni állampolgároknál: meghatalmazott útján történő szavazásra van lehetőség Belgiumban, Dániában, az Egyesült Királyságban és Németországban is.

Dániában úgynevezett "szavazattovábbító" lehet a kereskedelmi hajó kapitánya vagy tengeri olajfúrótorony vezetője is, aki a szavazási csomagot postán továbbítja az illetékes önkormányzatnak. A hajókapitányok szintén hasonló szerepet töltenek be Észtországban vagy Finnországban - írták.

Utaltak arra, hogy bár Magyarországon az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek ítélte a belföldi állampolgárok regisztrációját, számos tagállam alkalmaz szigorú szabályokat ilyen területen.

Az Egyesült Királyságban csak az szavazhat - akár belföldi, akár külhoni -, aki regisztrált, Belgiumban pedig a belföldi állampolgárokat a hatóságok automatikusan regisztrálják, viszont a regisztráltaknak - tehát jóformán mindenkinek - a szavazás már kötelező. Luxemburgban egészen 75 éves korig kötelező a névjegyzékben szereplők számára a részvétel a választásokon, míg Portugáliában és Görögországban maga az alkotmány rögzíti, hogy a választójog gyakorlása kötelesség, illetve kötelező.

Magyarországon a választási iroda névjegyzékkel kapcsolatos döntése ellen lehetőség van jogorvoslatra, azonban ez több országban nem biztosított: Dániában például a névjegyzékbe vétel iránti kérelem érvényességéről a központi választási iroda dönt, melynek döntése ellen nincs fellebbezési lehetőség.

A magyar gyakorlatot ismertetve azt írták, hogy a külhoni magyarok a szavazáshoz két borítékot kapnak: az egyikbe a szavazólapot, a másikba a lezárt szavazóborítékkal együtt a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozat kitöltött nyomtatványát helyezik, és azt így küldik vissza a Nemzeti Választási Irodának.Arra hívták fel a figyelmet, hogy ezt a "kétborítékos rendszert" használja valamennyi EU-s tagállam, ahol van lehetőség leveles szavazásra. A külföldi példák többségében a postai szavazásnál "nem alaki kellék", hogy a szavazó maga adja fel a szavazási dokumentumokat, sőt, az Egyesült Királyságban a választási tájékoztató egyszerűen csak felhívja a figyelmet arra, hogy a levél postára adásához olyan ember segítségét kérje a választópolgár, akiben megbízik.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy Dániában vagy Észtországban a szavazónak a különböző személyes adatait fel kell tüntetnie a külső borítékon is, azaz a magyar szabályokkal szemben azonnal nyilvánvalóvá válik a szavazó kiléte.

A tanulmány összegző megállapítása szerint a többi EU-s tagállammal összehasonlítva a 2014-től Magyarországon életbe lépő új választási rendszer az európai normáknak megfelel, a leveles regisztrációra és szavazásra vonatkozó szabályozás pedig a tagállamok többségének gyakorlatát követi.

A 2013-ban fiatal jogászokból és joghallgatókból alakult Alapjogokért Központ az MTI-vel azt közölte, hogy a szervezet célja a jogállami működéssel és alapjogvédelemmel kapcsolatos tudományos kutatás és elemzés. A központ hozzátette, hogy elkötelezett az alapvető jogállami értékek, a hagyomány és a szabadság kultúrája iránt, feladatának tekinti, hogy időről időre megvizsgálja az aktuális közjogi kérdéseket, ügyeket, és azokról mértéktartó, de mértékadó elemzéseket hozzon nyilvánosságra. Ennek megfelelően a kutatásaik, elemzéseik módszertana kizárólag jogi szempontokat vesz figyelembe, politikai értékelésre nem terjed ki - hangsúlyozta a civil szervezet.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×