eur:
394.08
usd:
364.99
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az al-Kaida jelentkezett az iraki merényletsorozat elkövetőjeként

Az al-Kaida terrorszervezet jelentkezett a hétfői iraki merényletsorozat elkövetőjeként, az iraki belügyminisztérium pedig közölte, hogy a lázadók "nyílt háborút" indítottak, és káoszba akarják sodorni országot.

Az arab média szerdai híradása szerint az al-Kaida iraki szárnyának, illetve a szintén az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front szíriai lázadócsoportnak az egyesüléséből létrejött Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szervezet közölte, hogy "körültekintően választotta ki a jobbára síita célpontokat".

Hétfőn tizenhét, gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel Irak különböző részein, és legalább 55 ember halálát okozta, főleg síiták lakta városrészekben. Július folyamán az iraki terrorcselekményekben több mint kilencszáznál ember halt meg.

Az iraki belügyminisztérium közleménye szerint a hatóságok "nyílt háborúval szembesültek, és a vérszomjas szélsőséges vallásos csoportosulások káoszba akarják sodorni az országot". A minisztérium együttműködésre kérte a lakosságot a szélsőségesek elleni harchoz, pénzjutalmat ígért azoknak, akik a nyomukra vezetnek, és büntetést azoknak, akik bújtatják őket.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×