eur:
393.63
usd:
368.72
bux:
65944.91
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A mozdonyvezető eddig megtagadta a vallomástételt Spanyolországban

Egyelőre megtagadta a vallomástételt az a mozdonyvezető, aki a gyanú szerint felelős a szerda késő este történt, 78 halálos áldozatot követelő spanyolországi vonatszerencsétlenségért.

Szombati spanyol sajtójelentések szerint az 52 éves Francisco José Garzón Amo - akit kórházi ápolása alatt már korábban hivatalosan őrizetbe helyeztek - nem volt hajlandó vallomást tenni. A férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba, és a rendőrség első alkalommal pénteken igyekezett kihallgatni őt.

Galicia tartomány rendőrségének vezetője, Jaime Iglesias kijelentette, hogy a mozdonyvezetőt "a balesettel összefüggő bűncselekménnyel" gyanúsítják.

Az eddigi vizsgálatok azt bizonyították, hogy a Madridból érkező szerelvény mindössze négy kilométerre a Santiago de Compostela-i pályaudvartól túl későn fékezett egy rendkívül éles kanyarban. A sebességét tekintve a hagyományos és a szupergyors közötti, úgynevezett hibridvonat egy nagysebességű közlekedésre alkalmas vonalon haladt óránkénti 190 kilométerrel, noha az adott szakaszon 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben.

Az El País szerint a fedélzeti monitoron kigyulladt a tetemes sebességtúllépésre figyelmeztető vészjelzés, de a mozdonyvezető, Francisco José Garzón Amo a fékezés ellenére már nem tudta elkerülni a balesetet.

Az ügyben nyomozók a fékrendszer esetleges elégtelenségét is vizsgálják, és dolgoznak a mozdony fekete dobozainak kiértékelésén is. A mozdonyvezetők szakszervezete ugyanakkor védelmébe vette a vezetőt, hangoztatva, hogy a sebességet szabályozó biztonsági rendszer volt a hibás.

Pénteken 83 sérültet még mindig kórházban ápoltak, közülük 32-nek súlyos volt az állapota.

Az El Mundo című lap a rádióbeszélgetésekre hivatkozva arról számolt be, hogy a mozdonyvezető szinte rögtön a katasztrófa után azt kiáltotta: "Ezt elcsesztem, meg akarok halni."

Sajtóértesülések szerint a mozdonyvezető korábban a Facebook oldalán és a YouTube-on gyakran dicsekedett azzal, hogy rendszeresen túllépte a sebességet, néha egészen a "legvégső határig".

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Lefordult a magyar tőzsde

Lefordult a magyar tőzsde

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×