Nem akarnak közös balti hadsereget az észtek

InfoRádió / MTI
2013. július 22. 14:57
Észtország nem támogatja a közös balti hadsereg létrehozását szorgalmazó lett javaslatot - derült ki Urmas Reinsalu észt védelmi miniszter parlamenti felszólalásából hétfőn.

Andris Berzins lett köztársasági elnök az elmúlt hét végén javasolta egy összbalti haderő felállítását, a lett védelmi miniszter azonban egy hétfői védelmi bizottsági ülésen elvetette az ötletet.

Reinsalu szerint elegendő az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tartozó három balti állam - Észtország, Lettország és Litvánia - független hadseregének együttműködése.

A lett védelmi miniszter szerint a jelenlegi rendszer, azaz a független nemzeti hadseregek működtetése, a különböző partnerségi megállapodások lehetősége, valamint szükség esetén ad hoc katonai egységek létrehozása az optimális megoldás.

A lett hírügynökség szerint Reinsalu hozzátette, Észtországban lényegesen nagyobbak a katonai kiadások, mint Lettországban és Litvániában együttesen.

Litvánia egyelőre nem foglalt állást a kérdésben.