eur:
393.77
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Meglesz a megállapodás Görögország és a hitelezők között

Az IMF görögországi missziójának vezetője szerint haladást sikerült elérni a mentőcsomag feltételeinek teljesítéséről folyó tárgyalásokon és valószínűleg meg is lesz a megállapodás a csomag következő részletének folyósításáról döntő hétfői Eurogroup-találkozó előtt.

"Nagyon jó eredményt értünk el. Reményeim szerint holnap (hétfő) reggelre az Eurogroup ülése előtt meg is lesz a megállapodás" - jelentette ki Poul Thomsen, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) görögországi missziójának vezetője vasárnap tudósítók előtt a görög illetékesekkel folytatott hosszadalmas tanácskozás után.

Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter szintén annak a reményének adott hangot, hogy hétfőre sikerül megállapodásra jutni a kérdésben.

Görögországnak több ezres létszámleépítésben kell megegyeznie a közszférában a mentőcsomagot finanszírozó nemzetközi hitelezőkkel, az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF képviselőivel ahhoz, hogy megkaphassa a mentőcsomag esedékes 6,3 milliárd eurós részletét. Az IMF ezen kívül július végén hoz döntést 1,8 milliárd euró átutalásáról.

Augusztus közepén Görögországnak 6,6 milliárd euró lejáró három és hathónapos kincstárjegyeket kell refinanszíroznia.

A folyósítási feltételek értelmében Görögországnak az év végéig 4000 fő állami alkalmazottat kell elbocsátania, 25 ezer közalkalmazottat kell áthelyeznie valamilyen más, "hasznos" területre, illetve 3500 helyhatósági alkalmazásban lévő rendőrt kell áthelyeznie a nemzeti fegyveres erőkhöz.

Mindezeket a változtatásokat törvényben kell rögzíteni, ami hétfőn kerül a parlament elé.

A nemzetközi hitelezői hármas 2010 óta 240 milliárd eurót fordított az eladósodott ország működőképességének fenntartásába. A támogatás fejében Görögországnak gyökeres gazdasági és társadalmi reformok bevezetése és állami vállalatok privatizálása mellett kellett elköteleznie magát.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×