eur:
393.82
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Feljelentették a piramist leromboló vállalkozásokat Peruban

A perui kulturális minisztérium feljelentette azt a két építési vállalkozást, amelyek leromboltak egy ötezer éves piramist a dél-amerikai országban.

A tettesek exkavátorral estek neki a hat méter magas, 2500 négyzetméter összfelületű építménynek az El Paraíso néven ismert lelőhelyen. Miután a piramist a földdel tették egyenlővé, a helyére hulladékot szórtak, majd azt meggyújtották, vélhetően a terület teljes "megtisztítása" céljából.

A piramis elpusztítása után megpróbálták megsemmisíteni a lelőhelyen található másik három piramist is, de az örökségvédő aktivisták által riasztott rendőrség fellépése miatt erre már nem maradt idejük. A rendőrség egy ismert környékbeli családot és egy ingatlanfejlesztő céget gyanúsít a példátlan vandalizmussal.

A kulturális minisztérium figyelmeztetett, hogy a nemzeti kulturális örökség megrongálásáért nyolc évig terjedő börtön szabható ki Peruban. Az eset óta tíz rendőr vigyázza folyamatosan a lelőhely biztonságát - mondta el Rafael Varón kulturális miniszterhelyettes az El Peruano című lap csütörtöki száma szerint.

"Helyrehozhatatlanok a károk. Már soha nem tudjuk meg, hogy milyen tárgyak és anyagok voltak a piramisban és hogyan élt a társadalom a piramis építése idején" - fejtette ki Marco Guillén, El Paraíso vezető régésze a Canal N televíziós csatornának.

Az El Paraíso a legnagyobb - 64 hektáros - és leggazdagabb régészeti lelőhely a perui főváros, Lima térségében. Feltárása tavaly decemberben kezdődött meg, februárban már meg is találták az első jelentősebb leletet, egy olyan tűzrakóhelyet, amely egy 4-5 ezer évvel ezelőtti vallási szertartáshoz köthető. Az itt található ősi teraszos építmények szolgáltak mintául a későbbi pre-inka, majd inka civilizációnak. Eddig összesen tizenkét piramist fedeztek fel a területen.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×