eur:
395.07
usd:
371.03
bux:
65076.09
2024. április 19. péntek Emma

Ismét elhalasztották az eljárást a Tóásó-ügyben

Péntekre halasztotta a bíróság Bolíviában annak a pernek a folytatását, amelynek 39 vádlottja között van a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd.

Mint a spanyol EFE hírügynökség jelentette helyszíni forrásból, a bírák hétfőn úgy döntöttek, hogy előbb eleget kell tenni annak a felsőbb bírósági határozatnak, amely az egyik vádlott, Gary Prado Salmón nyugalmazott tábornok egészségi állapotának felmérését írta elő.

Salmónt - aki 1967-ben elfogta Ernesto Che Guevara argentin-kubai gerillavezért, az ellene felhozott mostani vádakat pedig tagadja - a következő napokban vizsgálja ki a bíróság által kijelölt orvos.

A per már számos ízben szenvedett halasztást, nem utolsó sorban azért, mert többször "elköltöztették" Bolívián belül. Legutóbb azért (is) tartották a viszonylag alacsonyan fekvő Santa Cruz városában, mert több vádlott az egészségügyi hatásokra vonatkozó panaszokkal élt a tengerszint felett több ezer méterre fekvő más helyszínek, köztük a főváros, La Paz ellen.

A kerekesszékben közlekedő, idős Prado tábornok - aki korábban úgy nyilatkozott, hogy a hatalmon lévő baloldali kormány valójában Che egykori elfogása miatt akarja őt bebörtönözni - a vádlottak nagy részétől eltérően szabadlábon védekezhet, és először idén februárban tudott megjelenni a bíróság előtt, amikor a pert Santa Cruzba helyezték át.

Bolíviai kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.

Az akció két túlélőjét a bolíviai törvények értelmében már rég szabadon kellett volna engedni, mivel 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban.

A kormány azonban azzal érvel, hogy a terrorista terv létezett, így az eljárást le kell folytatni.

Az ügy kapcsán a kormány és a Santa Cruz-i önállóságpárti politikusok egymást vádolják: a kabinet szerint a szóban forgó városi illetékesek részt vettek a terv finanszírozásában, míg az utóbbiak szerint a történteket a kormány állítja be úgy, hogy ellehetetlenítse az autonómiára törekvőket.

A per alatt a helyszínek mellett megváltozott az államügyész személye is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
2024. április 19. 11:45
×
×
×
×