eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Hivatalos összesítés: 12 halottja van a texasi robbanásnak

Tizenkét ember vesztette életét a Texas állambeli West település műtrágyagyárában történt robbanás következtében - közölték pénteken a texasi hatóságok.

A szerda este bekövetkezett detonáció miatt több mint 200 ember szenvedett sérüléseket és épületek tucatjai dőltek össze, vagy sérültek meg. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a halálos áldozatok között hány olyan önkéntes tűzoltó van, aki a robbanást megelőzően a lángokat próbálta megfékezni a létesítményben.

A lakosok pénteken sem térhettek vissza Westnek a robbanás által lerombolt részébe, ahol a nap folyamán is folytatódott az esetleges túlélők utáni kutatás.

A szövetségi szeizmológiai szolgálat szerint a detonáció ereje egy, a Richter-skála szerint 2,1-es erősségű földrengéssel ért fel. A robbanás a hatóságok szerint feltehetően üzemi baleset volt, okai feltárására vizsgálat indult.

A Dallastól mintegy 130 kilométerre található, 2800 lakosú településen, a West Fertilizer Company műtrágyagyárában helyi idő szerint szerda este 6-kor tűz ütött ki. A robbanás akkor következett be, amikor a helyi önkéntes tűzoltók már mintegy két órája próbálkoztak a lángok elfojtásával.

A cég egy 2011-es biztonsági terve szerint a létesítmény sem automatikus tűzvédelmi rendszerrel, sem tűzfalakkal nem rendelkezett. A gyár 300 méteres körzetében egy iskola, több lakóház és egy emeletes bérház is állt.

A műtrágyagyár ellen 2006-ban vizsgálatot indított a texasi környezetminőségi bizottság, mert a gyár erős ammóniabűzt árasztott. Megállapították, hogy a vegyi létesítményhez nem szerezték meg a szükséges építési engedélyeket. (Nem kizárt, hogy a tartályok, amelyben a száraz ammóniát tartották, 1957-ben eredetileg gabonatárolónak épültek.)

Ugyancsak 2006-ban a szövetségi környezetvédelmi ügynökség 2300 dolláros bírságot szabott ki a társaságra. Tavaly nyáron a céget amiatt büntette meg a csővezetékek és a veszélyes anyagok biztonságos tárolásáért felelős texasi hatóság, mert nem rendelkezett a száraz ammónia szállítására vonatkozó biztonsági tervvel.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×