A sokak által forradalmi újításnak nevezett első előválasztásra 1995-ben került sor, azt követően, hogy kiderült, Francois Mitterand akkori szocialista államfő súlyos betegségben szenved. Az akkori, majd a következő, 2006-ban megtartott kétfordulós voksoláson kizárólag a párt tagjai vehettek részt, ám 2011-ben a szocialista vezetés változtatott a szabályokon és lehetővé tette, hogy azon minden olyan francia állampolgár részt vehessen, aki magáénak vallja a baloldali értékeket.
E döntés miatt az akkori jobboldali belügyminiszter az adatvédelmi bizottsághoz fordult, úgy vélte ugyanis, hogy a szocialisták az előválasztás leple alatt valójában pártpreferenciájuk alapján listázzák az állampolgárokat, a voksolások lebonyolításához ugyanis kikérték az azokra jelentkezők adatait a választási bizottságoktól. A kérdés hamar kiéleződött, hiszen az előválasztások első fordulóján 2,7 millió, a másodikon pedig közel három millió választópolgár vett részt. A probléma végül azzal oldódott meg, hogy a baloldali párt vállalta a voksolás ellenőrzésére elkészített adatbázis utólagos megsemmisítését.
A pártvezetés által megfogalmazott szabályok szerint ahhoz, hogy valaki be tudjon szállni az államfőjelöltségért folyó versenybe, a szocialista színekben politizáló honatyák vagy az önkormányzati képviselők, illetve polgármesterek öt százalékának az ajánlását kell megszereznie. A szavazási fordulók előtt a jelölteknek arról kellett vitát folytatniuk, hogy a párt programját milyen módon gondolják végrehajtani. E megmérettetések egy része párton belül, másik része azonban az állami televízióban, nagy nyilvánosság előtt zajlott le, és azokon a szabályok szerint a politikusoknak kerülniük kellett a személyes támadásokat.
A tévéviták egyik nem elhanyagolható járulékos hatása volt, hogy a szocialistáknak sikerült gyakorlatilag ingyen a pártra, annak választási programjára és nem utolsósorban a jelöltek személyére irányítaniuk a közvélemény jelentős részének a figyelmét, amit jobboldalon burkolt választási kampányként fogtak fel. Az eljárást azonban a legtöbb politikai elemző messzemenően demokratikus folyamatként értékelte, így az azt érintő kritikáknak nem igazán volt visszhangjuk, sőt, befolyásos értelmiségiek a jobboldalt is hasonló eljárás kidolgozására biztatták.
Az előválasztások másik politikai "találmányának" mondható, hogy a megmérettetésen alulmaradt jelöltek gond nélkül fel tudtak sorakozni a győztes mögé, anélkül, hogy korábbi nézeteltéréseiket, személyes ellenérzéseiket utólag különösebben magyarázniuk kellett volna. Az előválasztás gyakorlatát 2011-ben a szélsőbal is átvette, a kommunisták például ily módon döntöttek arról, hogy Jean-Luc Melenchon-t, a Baloldali Párt jelöltjét támogatják az elnökválasztási kampányban.
A 2017-es választás egyik izgalmas politikai kérdésének számít, hogy a jobboldal bevezeti-e a jelöltállításnak ezt a módját.