eur:
393.7
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az utóbbi fél évszázad legnagyobb gyászszertartására készül London

Brit politikustól az utóbbi csaknem fél évszázadban nem vettek végső búcsút olyan nagyszabású gyászszertartáson, mint amilyennel a 87 esztendős korában múlt hétfőn elhunyt Margaret Thatcher emléke előtt adózik szerdán a hivatalos London és a ceremóniára meghívott több ezer közéleti személyiség.

A szertartás központi helyszíne a londoni Szent Pál-székesegyház, ahol jelen lesz II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg is.

Az uralkodó 48 éve először vesz részt egy elhunyt brit miniszterelnök búcsúztatásán; legutóbb első miniszterelnöke, az 1965-ben meghalt Sir Winston Churchill, a II. világháborús győző temetési szertartásán volt jelen.

A királynőnek uralkodása eddigi 61 esztendeje során - a jelenleg hivatalban lévő David Cameronnal együtt - összesen 12 miniszterelnöke volt; közülük nyolc már nem él. A Churchillen kívül elhunyt hét másik néhai kormányfő búcsúztatásán ugyanakkor az uralkodó általában személyes küldöttel képviseltette magát.

Winston Churchill annak idején állami temetésben részesült, ami rendszerint csak a királyi család legmagasabb rangú tagjainak - főleg a mindenkori uralkodónak vagy házastársának - jár a brit protokoll alapján. Brit politikustól azóta sem vettek búcsút ilyen jellegű gyászszertartáson.

Margaret Thatcher szerdai búcsúztatása jórészt csak a nevében különbözik majd az állami temetéstől, külsőségeiben alig. Thatchertől a hivatalos brit protokoll alapján a "ceremoniális temetési szertartásnak" nevezett tiszteletadással vesznek búcsút; ez a protokollsorrendben az állami temetés után következik. Hasonló szertartással búcsúztatták 1997-ben Diana hercegnőt, Károly trónörökös autóbalesetben elhunyt volt feleségét, illetve Erzsébet anyakirálynőt, II. Erzsébet királynő 2002-ben, 102 esztendős korában elhunyt édesanyját.

A brit sajtó értesülései szerint Thatcher maga kérte, hogy halála után ne rendezzenek számára teljes állami temetést, vagyis ne ravatalozzák fel, és búcsúszertartása idején a légierő gépei ne hajtsanak végre tisztelgő repülést a temetési menet útvonala felett. Ez az a két fő mozzanat, amelyben a hivatalos állami temetés különbözik a ceremoniális temetéstől, ám közeli ismerőseinek beszámolói szerint Margaret Thatcher mindezt "pénzpocsékolásnak" tartotta, és kifejezetten kérte ezeknek az elemeknek az elhagyását.

A néhai miniszterelnök koporsóját szerda délután először a brit királyi légierő központi londoni templomához szállítják. Innen lovak vontatta ágyútalpon viszik majd tovább a Szent Pál-székesegyházba, az anglikán világegyház első számú londoni templomába.

A temetési menet útvonala mentén a brit fegyveres erők három fegyvernemének - szárazföldi hadsereg, királyi haditengerészet, királyi légierő - hétszáz katonája áll díszsorfalat, a koporsót pedig a Falkland-szigetekért 1982-ben Argentínával megvívott háború brit veteránjai viszik be a székesegyházba.A gyászszertartás idejére elhallgat a londoni parlament világhírű toronyórája, a Big Ben harangja, amely egyébként negyedóránként jelzi az idő múlását. E tisztelgő gesztus rendkívüli jelentőségét mutatja, hogy a Big Ben harangját az uralkodó édesanyjának 11 évvel ezelőtti temetési szertartása idejére sem állították le, és a BBC Világszolgálatának jóvoltából százmilliók által ismert harangjátékot a náci Luftwaffe londoni légi hadjárata sem tudta elhallgattatni.

Margaret Thatcher emlékének mindazonáltal nem mindenki adózik ilyen tiszteletadással. Több kampánycsoport azt tervezi, hogy a temetési menet útvonala mentén felsorakozó tagjai - a néhai kormányfő könyörtelen gazdaság-átalakító politikája elleni végső tiltakozó megnyilvánulásként - hátat fordítanak az elhaladó koporsónak. Sokan indítványozták e kegyeletsértőnek tartott demonstráció betiltását, ám a Scotland Yard közölte, hogy ha a megmozdulás békés keretek között marad, akkor nincs törvényi ok a hatósági beavatkozásra.

Keddi londoni sajtóbeszámolók szerint a Thatcher-ellenes csoportok által tervezett demonstrációnál nagyobb csalódást keltett a Downing Streeten az, hogy Barack Obama amerikai elnök nem delegálta kormánya egyetlen tagját sem az egykori brit miniszterelnök búcsúztatására. A Daily Mail úgy tudja, hogy amerikai részről hivatalosan csak két nyugalmazott egykori külügyminiszter, George Shultz és James Baker lesz jelen. Jóllehet arra senki nem számított, hogy Obama személyesen utazik Londonba, de brit kormányzati körökben a konzervatív napilap forrásai szerint keringtek olyan találgatások, hogy esetleg Joe Biden alelnök, vagy Michelle Obama, az elnök hitvese jelen lesz a Szent Pál-székesegyházban.

A City közepén emelkedő katedrálisban ugyanakkor több mint kétezer meghívott - köztük több állam- és kormányfő - rója le tiszteletét Margaret Thatcher emléke előtt, és a néhai kormányfőtől ezután a szűk család vesz búcsút hamvasztás előtti zártkörű szertartáson.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×