Áder János: megéri szövetségeseket keresni az Európai Unióban

InfoRádió / MTI
2013. április 11. 17:07
Horvátország is megismerhette már az elmúlt hónapokban, hogy az Európai Unióban "megéri szövetségeseket keresni, tartós szövetségi, partneri viszonyt kialakítani, ami eredményes, gyümölcsöző és hasznos lehet minden résztvevő számára" - jelentette ki Áder János csütörtökön Zágrábban, miután megbeszéléseket folytatott Ivo Josipovic horvát államfővel.

A köztársasági elnök a négyszemközti és a plenáris tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón példaként említette: a kohézió barátainak országcsoportja is eredményesen lobbizott azért, hogy a kohéziós alapok forrása a következő költségvetési ciklusban is "jelentős mértékben az adott országok rendelkezésére álljon".

Érdemes egy-egy régiót érintő ügyben, vagy költségvetési forrásokat megcélzó közös projektek kérdésében összefogni, közös stratégiát, közös taktikát kidolgozni, és "ennek révén megvalósítani olyan, régóta megfogalmazott elképzeléseket, amelyekre eddig a politikai akarat vagy a költségvetési források hiányából nem kerülhetett sor" - tette hozzá az államfő.

Áder János szólt arról is, hogy horvát vendéglátója kifejtette: Horvátország arra törekszik, hogy még vonzóbb, kiszámíthatóbb jogi környezetet teremtsen az országban befektetni szándékozók számára, így a horvát gazdasági lehetőségek iránt érdeklődő magyar vállalkozásoknak is. Emlékeztetett, hogy Magyarország a negyedik legjelentősebb befektető Horvátországban, a kétoldalú kereskedelem a válság ellenére is dinamikusan növekszik, a magyar turisták számára pedig évtizedek óta kitüntetett szerepe van a horvát tengerpartnak.

A regionális együttműködési lehetőségek kapcsán a magyar államfő azokra a már meglévő vagy még formálódó kapcsolatokra - például az energetikai piacok összekapcsolására - hívta fel vendéglátója figyelmét, amelyek Magyarország, Szlovákia vagy Csehország vonatkozásában már megvalósultak. Hozzátette: Lengyelország, Románia és Bulgária kifejezte csatlakozási szándékát, de az ennél szélesebb energiapiaci integráció feltételeinek megteremtése Horvátországnak is lehetőséget ad a bekapcsolódásra.

Áder János jelezte: komoly lehetőséget kínál Horvátország és Magyarország számára az európai kereskedelemben való fokozottabb részvételre a régóta tervezett észak-déli közlekedési folyosó megépítése. Nem véletlen, hogy a visegrádi négyek tárgyalásain az idei esztendőben ez az egyik kiemelt téma a regionális energiapiaci integráció lehetősége és a foglalkoztatás bővítésének kérdése mellett - fogalmazott.

Ivo Josipovic horvát elnök arról beszélt a tájékoztatón, hogy a kiváló államközi együttműködés számára új lehetőséget biztosít majd Horvátország európai uniós tagsága. "Politikai álláspontjaink nagyon hasonlónak" - jegyezte meg.

A megbeszéléseken szót ejtettek a kiváló kulturális együttműködésről és a kisebbségvédelemről is, s ez utóbbi kapcsán a horvát köztársasági elnök úgy fogalmazott: "jó lenne, ha sok más ország között is ilyen együttműködése lenne, amilyen Magyarország és Horvátország között van." Külön is hangsúlyozták, hogy mindkét ország részére fontos a gazdasági és a környezetvédelmi kapcsolatok fejlesztése.

Tárgyalásaik során érintették a Krk-szigeten tervezett cseppfolyósgáz-terminál kérdését, illetve az INA és a Mol együttműködését, amelynek kapcsán a horvát államfő emlékeztetett rá: az INA stratégiai vállalat. Kitért az észak-déli közlekedési kapcsolatok megteremtésére, ami Észak-Európa és az Adria összekapcsolását jelentené, de politikai jelentősége is van, hiszen egységbe fogná Délkelet-Európát is.

Újságírói kérdésre válaszolva Ivo Josipovic utalt arra, hogy Horvátország és Magyarország a kisebbségi jogokat nagyon magas szinten rendezte. A magyarországi horvát kisebbség védelme kapcsán nagyon elégedett Horvátország, a horvátországi magyarság pedig nagyon aktív, parlamenti képviselettel is rendelkezik - jelentette ki.

A horvát államfő a Horvátország által tervezett drávai vízi erőművek építésére vonatkozó kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta, hogy Horvátország minden projektnél megköveteli a magas szintű környezetvédelmi jogszabályok betartását "és ez így lesz a lehetséges jövőbeni infrastrukturális energetikai projektek esetében is".

Áder János kijelentette: "személy szerint nagyon ellenezné, ha bármilyen vízi erőmű épülne a Dráván". Hozzátette: megérti Horvátországnak azt a problémáját, hogy komoly energiaimportra szorul, "de van más, környezetkímélőbb megoldás is", főként ha hosszabb távú szempontokat részesítünk előnyben, ez pedig a víz minőségének megóvása. Kijelentette: az energia mellett "a víz- és a vízbázisvédelem, a tiszta víz birtoklása" lesz ennek és a következő évszázadnak az egyik legfontosabb kérdése.