eur:
394.99
usd:
365.94
bux:
65176.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szerbia: Az egész ország gyászol

Egész Szerbia gyászba borult szerdán, egy nappal azután, hogy egy háborús veterán 13 emberéletet kioltó ámokfutást rendezett a Belgrádtól délre fekvő Mladenovac közelében. A középületeken félárbocra eresztették a zászlókat, és lemondták az összes zenei rendezvényt.

A Velika Ivanca településen kedd hajnalban történt mészárlásnak a rendőrség adatai szerint 6 nő és 6 férfi, valamint egy kétéves kisgyermek esett áldozatul. A 60 éves elkövető, aki megjárta az 1992-es szlavóniai háborút, a feleségét is meglőtte, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, de állapota szerdára stabilizálódott - derült ki a belgrádi sürgősségi központ szóvivőjének közleményéből.

Az ámokfutó, akit Ljubisa Bogdanovic néven említ a szerbiai média, magával is végezni akart, és még nincs túl az életveszélyen. Valamennyi áldozat a férfi hozzátartozója volt, és mindegyikükre alvás közben támadt rá.

A férfi tettének indítéka továbbra is találgatások tárgya. Ikerlányai - a szerb média jelentése szerint - nem tudnak napirendre térni a történtek felett. "Még a légynek sem tudott volna ártani" - mondták apjukról. A rokonság arról beszélt, hogy a vérengzés előtti estét a család még a megszokott módon, harmóniában töltötte.

A Nase novine című belgrádi napilap ellenben azt írta, hogy az ámokfutó családjában számos pszichés probléma merült fel.

A szomszédok egybehangzó véleménye szerint a férfi segítőkész volt, és a faluban soha nem keveredett összetűzésbe senkivel, ráadásul még alkoholt sem ivott. Lányai ugyanakkor megemlítették: apjukat nagyon megviselte, hogy egy évvel ezelőtt elvesztette az állását.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×