eur:
394.32
usd:
370.38
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Koreai-félsziget - Kína nyugalomra és visszafogottságra szólította fel a feleket

Nyugalomra és visszafogottságra szólította fel a kínai külügyminiszter országa nevében szombaton a Koreai-félszigeten szemben álló feleket.

A felszólítás abban a telefonbeszélgetésben hangzott el, amelyet a nap folyamán Vang Ji kínai külügyminiszter folytatott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség ismertetése szerint a külügyminiszter hangsúlyozta, országa komoly aggodalmát fejezi ki a Koreai-félszigeten kialakult feszültség miatt, és állást foglal amellett, hogy a feszültséget párbeszéddel kell megszüntetni, függetlenül attól, hogyan alakul majd a helyzet.

Kína hangsúlyozza azt is, hogy tovább kell vinni a félsziget atomfegyver-mentesítését célzó folyamatot, fenn kell tartani a békét és a stabilitást - mondta Vang Ji.

Hozzáfűzte, hogy Peking ellenez a térségben bármely fél oldaláról mindenfajta provokatív nyilatkozatot és tevékenységet. "A Kínai Népköztársaság minden felet a nyugalom, valamint a visszafogottság megőrzésére, a feszültség megszüntetésének az elősegítésére szólít fel" - jelentette ki a külügyminiszter.

Állást foglalt amellett, hogy folytassák a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését célzó hathatalmi tárgyalásokat és a problémákat párbeszéddel oldják meg.

Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×