Közlekedési sztrájksorozat Görögországban

Infostart
2013. április 3. 09:01
A görög kormány megszorító intézkedései, illetve privatizációs tervei ellen kezdenek szerdán tiltakozó akciókat a közlekedésben dolgozók.

A hajósok és kikötői munkások szerda reggeltől sztrájkolnak, gyakorlatilag egész nap nem lesznek hajójáratok. Akciójukat támogatják a tengerügyi minisztérium, valamint a kikötők alkalmazottai is.

Szerdán délután négytől éjfélig a vasutasok szüntetik be a munkát, és péntekig minden nap ugyanebben az időszakban sztrájkolni fognak. Az akció érinti az athéni metrót, az elővárosi vonatokat, köztük a repülőtérre vezető járatokat.

Csütörtökön csatlakoznak a munkabeszüntetéshez a légi irányítók is huszonnégy órára, csupán a görög légtérben áthaladó, illetve a katonai gépeket fogják kiszolgálni, illetve rendkívüli esetben lépnek akcióba.