Komolyan veszik az észak-koreai harckészültséget

Infostart
2013. március 27. 08:27
Harckészültségbe helyezték az észak-koreai hadsereg stratégiai rakéta erőit, amelyek készek lecsapni Dél-Koreára, Japánra és az Egyesült Államok területére. Ezt közölte a hadsereg parancsnoksága, amely azzal indokolta a lépést, hogy meg kell védenie az országot. Washington azt mondta: komolyan veszi a fenyegetést.

Az észak-koreai tévé a szokásos hazafias és pátoszos stílusban jelentette be a harckészültség tényét. Míg az észak-koreai nézőknek azt mondják, hogy erre a külföldi fenyegetés miatt van szükség, addig a szomszédos országok és az Egyesült Államok éppenséggel az északiak által érezhetik fenyegetve magukat.

A bejelentés szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság "megmutatja, milyen keményen reagál népe és hadserege, hogy katonai akcióval védje meg méltóságát és szuverenitását". Phenjan azt állítja, hogy Amerika nukleáris és hagyományos fegyverekkel fenyegeti.

Washingtonban a Pentagon háborús kardcsörtetésnek minősítette az északiak figyelmeztetését.

"Bármely észak-koreai fenyegetés aggaszt bennünket" - mondta George Little, a Pentagon szóvivője. "Bármit, amit mondanak, nagyon komolyan veszünk. Ezzel csak azt érik el, hogy még jobban elszigetelik magukat. Emellett aláássák a béketörekvéseket Északnyugat-Ázsiában. Készen állunk, hogy reagáljunk bármely vészhelyzetre" - tette hozzá.

Néhány napja Észak-Korea olyan fantáziavideót tett közzé, amelyben az Egyesült Államok katonai vereségét mutatják be a két ország elképzelt konfliktusában. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a helyi tévé képei szerint ismét katonai egységekhez látogatott el és hadgyakorlatokat tekintett meg.

Az északiak retorikája különösen azután vált fenyegetővé, hogy kísérleti atomrobbantásuk után az ENSZ Biztonsági Tanácsa februárban megszigorította az ország elleni szankciókat. Dél-Koreát például arra figyelmeztették, hogy tűzbe borítják és hamuvá változtatják Szöult.

Amerikai szakértők szerint a kardcsörtetés ellenére Észak-Korea nem rendelkezik olyan ballisztikus rakétákkal, amelyekkel el tudná érni az Egyesült Államok szárazföldi területét vagy akár a csendes-óceáni Guamot vagy a Hawaii-szigeteket.

A brit külügyi államtitkár szerint most már a Phenjannal szövetséges Kínának is elege van. Hugo Swire azt mondta a Telegraph-nak, hogy Kína felismeri, hogy Phenjan bizonytalanságot okoz a térségben. "Elegük van, és értésre fogják adni, hogy ez nem mehet tovább."

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást