eur:
395.68
usd:
366.57
bux:
65672.55
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A csehek nem értenek egyet az amnesztiával

A csehek több mint 80 százaléka nem ért egyet azzal a közkegyelemmel, amelyet az önálló Cseh Köztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmával, újévkor hirdetett ki Václav Klaus államfő.

A Median prágai közvélemény-kutató intézetnek a közszolgálati televízió számára készített és szombaton nyilvánosságra hozott felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 90 százaléka szerint az elnöknek részletesen meg kellene indokolnia az amnesztiát. A hatályos szabályok szerint a cseh köztársasági elnöknek alkotmányos joga van közkegyelmet hirdetni, azt nyilvánosan nem kell megindokolnia, de szükség van a miniszterelnök aláírására is.

A legélesebb bírálatokat az váltotta ki, hogy az elnök kegyelmet adott olyan embereknek is, akik ellen már több mint nyolc éve folyik büntetőeljárás. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a korábban nagy port felvert esetek, amelyek elkövetői ellen súlyos gazdasági csalások, visszaélések és korrupció megalapozott gyanúja miatt folytatnak elhúzódó vizsgálatokat a hatóságok. Az ilyen embereknek adott amnesztiát a megkérdezettek 82 százaléka ellenzi.

Az emberek 83 százaléka úgy véli, hogy a bebörtönzöttek szabadlábra kerülése után Csehországban emelkedni fog a bűnözés.

Az igazságügyi minisztérium legújabb számításai szerint Klaus amnesztiája összesen több mint 32 ezer embert érint - közölte Stepánka Cechová, a tárca szóvivője szombaton.

A mintegy 23 ezer fogva tartott személyből mintegy 7500 személy, tehát a rabok egyharmada szabadul. Péntek estig a börtönfelügyelőség jelentése szerint több mint 5200 személyt helyeztek szabadlábra. A minisztérium elemzése szerint Klaus ugyanakkor kegyelmet adott mindazoknak, akiket házi őrizetre vagy közmunkára ítéltek, illetve felfüggesztett hatályú ítéletet kaptak. Ez utóbbiak száma a minisztérium újabb adatai szerint mintegy 14 500.

A közkegyelem következtében a cseh állampolgárokon kívül további 25 ország cseh börtönökben fogva tartott számos állampolgára is kiszabadul a börtönből.

Klaus közkegyelmének mértéke példátlan a Cseh Köztársaság húszéves történetében. Az államfő a hét elején egy lapinterjúban közölte, hogy második mandátuma lejártáig (március 7.) még legalább egy újabb amnesztiát kíván kihirdetni. A mostani amnesztiát ért bírálatokat eddig nem kommentálta a köztársasági elnök.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×