Chicago immár nemcsak Al Caponéről, a szélről és vastag pizzájáról híres, hanem arról is, hogy drága mulatság lehet ott parkolni. A városi hatóságok az elmúlt három és fél évben 105 ezer dollárra rúgó parkolási bírsággal sújtották egy 600 dollárt érő autó gazdáját. A kocsi ennyi ideje áll már a helyi reptéren, ahol 667 büntetőcédulát kapott.
Mindez túlszárnyalja a város korábbi rekordját, ami szintén csillagászati összeg, 65 ezer dollár volt.
A Chevrolet Monte Carlo gazdája papíron a 31 éves Jennifer Fitzgerald, aki azt állítja volt barátja miatt került bajba és egy centtel sem tartozik a városi hatóságoknak. Jennifer be is perelte Chicago városát, a United Airlines légitársaságot és a volt barátot.
Azzal érvel, hogy egykori partnere, Brandon Preveau 2008-ban 600 dollárért vette a kocsit nagybátyjától. Nemcsak a vételárat, de az átíratási költséget és a biztosítást is ő fizette - bár a forgalmit a nő nevére állították ki. Másik érve pedig az, hogy 30 nap után a városnak el kellett volna vontatnia a kocsit az O'Hare Reptérről. Az autót azért hagyták éppen ott, mert korábban a férfi a repülőtéren dolgozott.
Az Expired Meter című, parkolási ügyekkel foglalkozó oldal szerint a helyi törvények is előírják, hogy 30 nap után el kell vontatni az illegálisan parkoló kocsikat. A chicagói önkormányzat pénzügyi hivatala nem is volt hajlandó kommentálni az ügyet.
A város közben várhatja a pénzét - már ha egyáltalán jogosan jár neki: a 31 éves Jennifer munkanélküli, egygyermekes anya. Jogi képviseletét egy ingyen dolgozó ügyvéd látja el. A nőnek a fenyegető bírság mellett további stresszt okoz, hogy az ügy rendezéséig bevonták a jogosítványát.