Mit tett Izrael a civilek megóvásáért?

Infostart
2012. november 26. 14:34
Izrael mindent megtett azért, hogy a Gázai övezetben a katonai beavatkozásoknak minél kevesebb civil áldozata legyen - hangsúlyozta az izraeli katonai attasé egy szűk körben rendezett budapesti sajtóbeszélgetésen.

Mint az attasé kifejtette, Izraelben nagyjából egymillió ember él készültségben a rendszeres támadások miatt. A 2008-as gázai beavatkozás után jelentősen kevesebb incidens volt, azóta viszont ismét megemelkedett a rakétatámadások száma.

A hónap közepén Izrael déli részén elviselhetetlenné vált a helyzet, ezért volt szükség ismét beavatkozásokra.

Az attasé hosszan sorolta, hogy milyen módszerekkel próbálták elkerülni, hogy civilek is áldozatul essenek a légicsapásoknak. A Gázai övezetben nem ritka, hogy egy házban civilek is laknak, más részein pedig a Hamász vagy egyéb katonai szervezet sejtje működik. Előfordul, hogy a civileket kényszerítik, hogy befogadják őket - fűzte hozzá.

A célzott támadások mellett gondot fordítanak arra, hogy az érintett civileket vagy környezetüket telefonon figyelmeztessék az épület elleni hamarosan következő támadásra, majd megpróbálnak megbizonyosodni afelől, hogy el is hagyták az ingatlant. Ha ez nem történik meg, gyakran inkább elmarad az akció. A támadások hatékonysága egyébként igen nagy, de előfordulnak hibák - jegyezte meg.

Az attasé kiemelte, hogy már a támadások idején is indultak segélyakciók Gázába. Arra is kitért, hogy a Sínai-félsziget gyakorlatilag a senki földjévé vált, és hamarosan akár olyan veszélyes terület lehet, mint amilyen korábban Afganisztán volt.

Arra a kérdésre, hogy a tűzszünetet felügyelő Egyiptom képes lesz-e a palesztinokkal kötött megállapodást betartatni, az attasé azt mondta, hogy az afrikai ország megvan ehhez a potenciálja.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást