Tisovszky: Szíria esetében az ENSZ feladata abszolút lehetetlen

Infostart
2012. szeptember 24. 08:45
A szíriai polgárháború és a Mohamed prófétát gyalázó film ügye kiemelt téma lesz a New York-i ENSZ-közgyűlés holnap kezdődő 67. ülésszakán - mondta Tisovszky János, a bécsi ENSZ Információs Iroda vezetője.

A kétoldalú megbeszéléseken, valamint az állam és kormányfők közgyűlés előtti felszólalásain is szerepelni fog Szíria ügye - hangsúlyozta Tisovszky János.

"Érdekes lesz tudni majd, hogy ki mire irányítja majd rá a figyelmet. Lesz aki nyilván Szíriára, lesz aki a Közel-Keletre, és olyan is, aki a mostani zavargásokra az arab világban" - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy Szíria esetében az ENSZ feladata abszolút lehetetlen.

"Ennek ellenére az ENSZ - mert egyszerűen nincs más, akihez fordulni lehet - a lehetetlen feladatokat is megkapja. Két kitörési pont lehet. Az egyik, hogy valamilyen módon enyhíti a válság tüneteit, mert ez ügyben azért ott van a menekültügyi hivatal és több más ENSZ-szakosított szervezet, amelynek pontosan az a feladata, hogy humanitárius segélyt adjon és ezt naponta teszi. A másik, hogy ezzel párhuzamosan, amennyire lehet próbálja az ENSZ valamilyenféle keretben rászorítani a tagállamokat, hogy egyfajta politikai megoldás szülessen" - tette hozzá.

Tisovszky János szerint a közgyűlés is ezt fogja szolgálni, hiszen várhatóan a Biztonsági Tanács is foglalkozik majd a kérdéssel.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tisovszky János Szíriáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tisovszky János a közgyûlésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást