Hónapokig élhet az alkoholtilalom

Infostart
2012. szeptember 18. 06:45
Komoly bevételkiesést jelent a csehországi vendéglők és élelmiszerboltok tulajdonosainak a mérgezéses esetek miatt bevezetett szesztilalom. Az állam adóbevétel-kiesése napi 25 millió korona, azaz több mint 280 millió forint - állítja a cseh sajtó.

A prágai egészségügyi minisztérium pénteken este azért tiltotta meg a 20 százaléknál magasabb alkoholt tartalmazó italok árusítását, mert az országban az utóbbi tíz napban 21-re emelkedett a metilalkohol-mérgezésben elhunytak száma, és további 38 személyt súlyos állapotban kórházban ápolnak. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség eddig 23 személyt vett őrizetbe, közülük 13 ellen büntetőeljárás indult, de a súlyosan mérgező alkohol forrását egyelőre nem sikerült feltárni.

A Lidové Noviny című lap hétfőn azt állította: nem kizárt, hogy a mérgező metanol eredetét a szomszédos Lengyelországban kell keresni. A lap értesülései szerint ez az egyik hivatalos nyomozási verzió, a sajtóértesülést azonban a lengyel rendőrség nyomban cáfolta.

Leos Heger egészségügyi miniszter nem zárta ki, hogy a szesztilalom hetekig, sőt hónapokig fennmaradhat, mivel a cseh rendőrség elhúzódó vizsgálatokra számít. A cseh törvények szerint a pancsolt alkoholt gyártókat leleplezésük esetén akár tíz évi szabadságvesztésessel és magas pénzbüntetéssel sújthatják. A tilalom megszegéséért hárommillió koronás büntetés róható ki. A hatóságok a hétvégén több tízezer üzletet és vendéglőt ellenőriztek, s csak 69 esetben találkoztak a törvény megsértésével.

A statisztikák szerint a csehek a legnagyobb szeszfogyasztók közé tartoznak Európában.

A szomszédos Szlovákiában a lehetséges metilalkohol-mérgezések szempontjából nincs drámai és kritikus helyzet, ezért nincs ok az alkoholárusítás korlátozására sem - jelentette ki hétfőn Zuzana Zvolenská szlovák egészségügyi miniszter.

Szlovákiában eddig négy eperjesi személy esetében bizonyosodott be, hogy metilalkohol-mérgezés áldozata lett. Csehországból származó, zárjegy nélküli, műanyagpalackos házi szilvapálinkát ittak. A csehországi esetekhez képest mindannyian jó egészségi állapotban vannak, ami a szaktárca tájékoztatása szerint alighanem a kisebb elfogyasztott mennyiségnek vagy a mérgező anyag kisebb arányának köszönhető. A születésnapi ünnepségen fogyasztott, házi főzésű szeszt interneten rendelte Csehországból az eperjesi család.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást